Gina és Fidel - Bemutató a Marczibányi Téri Művelődési Központban

A mű egy rendkívül érdekes történelmi korszaknak állít emléket.

A dráma 1974-ben játszódik Kubában, amikor Gina Lollobrigida – felhagyva a színészettel – Havannába érkezik televíziós interjút készíteni Fidel Castroval. Az újságírás és tévézés az új választott hivatása. Több világhírességgel készített a Rai Uno számára anyagot. Kettejük közel tíz napos együttléte meghatározó emlék volt mindkét ember kapcsolatában. Ez nem szerelmi emlék, hanem egy barátság megalapozása, és annak későbbi ápolása.

A dráma története nem bulvártörténet, semmi olyan vulgáris esemény nem történt kettejük között, melyet később a médiában feltételeztek. Egy rendkívül erős barátság alakult ki akkor is, ha utána már soha többé nem találkoztak. Fidel Castro halála előtt is külön kiemelte életében a találkozását Ginával, és Lollobrigida is végig ennek az emléknek a fontosságát hangsúlyozta az életében. Tudnivaló, hogy az elkészült riportot a Rai Uno végül is nem adta le, a felvételt megsemmisítette, mert az akkori politikai propagandának kényes volt az elkészült munka, nem egyezett az akkori hivatalos Fidel Castro-képpel.

A drámából azonban nem csak Fidel Castrot ismerjük meg jobban, hanem egy kiváló olasz színésznő múltját, gondolkodását is, és főleg kompromisszum-kereső képességét. Ezért az előadás ugyanúgy élmény lehet annak, aki még nem élt ebben a korszakban, mint ahogy annak is, aki átélte, és aki egyformán érdeklődik társadalmak és művészi magánéletek iránt.

Szereplők: Fésűs Nelly és Árpa Attila
Rendező: Pozsgai Zsolt
Díszlettervező: Egyed Zoltán
Producer: II. Kerületi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. – Marczibányi Téri Művelődési Központ, Klebelsberg Kultúrkúria
Belépő: 2500 Ft

Bemutató:
Október 19. 19.00 (Marczibányi Téri Művelődési Központ)

További előadások:
Október 24. 19.00 (Klebelsberg Kultúrkúria)
November 28. 19.00 (Marczibányi Téri Művelődési Központ)