A P. Mobil Tavaszi Zsongása - két turné egyszerre

„Aranylakodalom” és „Móóóbil!”

Ritkán adatik meg egy rockzenekar életében, hogy szinte egyidőben két országos turnén is részt vegyen. Márpedig a P. Mobillal éppen ez történik. A tavaly meghirdetett „Aranylakodalom” című jubileumi koncertsorozat még javában fut, de a korábbi helyszínekre a nagy sikerre való tekintettel hamarjában újfent meghívást kapott az együttes. Viszont ugyanazzal a programmal csak nem mehetnek vissza sehova, ezért útnak indítottak egy másik műsort is „Móóóbil!” címmel, mely a legnagyobb Mobil-slágereket gyűjti egybe a régi szép időkből, a rajongók kívánságait messzemenőkig figyelembe véve.

A két sorozat együtt adja ki a „Tavaszi Zsongást”, melynél aktívabb időszaka aligha volt a zenekarnak a közelmúltban… A zsongás átnyúlik az ország határain túlra is, hiszen a sorozat február 15-én, Dunaszerdahelyen kezdődött, s a későbbiekben érinti Topolyát és Münchent is. A kiemelt budapesti koncert április 11-én lesz a Barba Negrában, ahová már elővételben is szépen fogynak a belépők.

Hír még, hogy a P. Mobil régi-új dobossal kezdte az esztendőt: Pálmai Zoltán nem kevesebb, mint 42 év után ülhet ismét a dobok mögé. Ahonnan anno nem önként állt fel. 1978. december 28-án az Uránia moziban várták őt egy koncertre, ám előtte be kellett ugrania adategyeztetésre a hadkiegre – el sem engedték, bevonultatták katonának. Akkoriban ez is megtörténhetett… Így leszerelését követően csak négy évtizednyi kitérő után (olyan bandákban játszott, mint pl. HBB, Beatrice stb) tért vissza, nagy örömmel.

A Tavaszi Zsongás további állomásai:

március 7. Topolya (Vajdaság)

  március 13. Nagykáta

   március 14. Kiskunfélegyháza

  március 20. Pápa

  március 21. Keszthely

április 3. Jászapáti

  április 4. Kisújszállás

  április 9. Szigetvár

  április 10. Komló

  április 11.Budapest - Barba Negra

  április 12. Szombathely

  április 17. Gyöngyös

  április 18. Eger

  április 25. Kisbér

május 8. München