Az Oncompass Medicine onkológiai szoftvere nyerte az Informatikai Innovációs Díjat

Az Oncompass Medicine által fejlesztett szoftver egy folyamatosan bővülő tudásgép.

Az Oncompass Medicine magyar rákkutatói által kifejlesztett Realtime Oncology Treatment Calculator TM nevű onkológiai szoftverrendszer 2020. március 27-én, pénteken elnyerte a Magyar Innovációs Alapítvány 2019. évi Informatikai Innovációs Díját. A Magyar Innovációs Alapítvány - a Magyar Innovációs Szövetséggel közösen - a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főtámogatásával, az Innovációs és Technológiai Minisztériummal, az Agrárminisztériummal, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával és a Valor Hungariae Zrt.-vel közösen idén 28. alkalommal hirdette meg az innovációs díj pályázatát. A díj bírálóbizottsága a Magyar Innovációs Alapítvány által felkért tudósokból, vezető gazdasági szakemberekből áll, elnöke az Innovációs és Technológiai Miniszter.

A 2020. március 27-én kihirdetett Magyar Innovációs Nagydíjjal és a hét további innovációs díjjal – köztük az Informatikai Innovációs Díj – jutalmazottakat 46 jelentkező közül választotta ki a bírálóbizottság. Az Oncompass Medicine rákkutatói által kifejlesztett döntéstámogató szoftver világszerte elismert innováció - az amerikai Forbes a jövő megoldásának nevezte -, amely a daganatos betegek személyre szabott terápiájának kiválasztását teszi lehetővé. A szoftvert a molekuláris diagnosztikai vizsgálatok és a célzott gyógyszerek mellett a személyre szabott precíziós orvoslás újabb alapfeltételét biztosítja. A daganatos betegségek hátterében hatszáz gén hatmillió mutációja állhat, általában a betegeknél egyszerre több génmutáció is előfordul. A szoftver által használt speciális orvosi algoritmus összeköti a génmutációkat a több mint száz forgalomban lévő gyógyszerrel és a több ezer klinikai vizsgálatban elérhető hatóanyaggal.

Dr. Peták István rákkutató, molekuláris farmakológus, az Oncompass Medicine egyik orvos alapítója és tudományos igazgatója kiemelte: “A mi hitvallásunk, az Oncompass Medicine célja a kezdetektől az, hogy minden beteg megkaphassa az aktuális tudásunk szerinti, legnagyobb valószínűséggel ható kezelést. Szerencsére ma már viszont több mint száz törzskönyvezett célzott gyógyszerünk van. Egyre több helyen elérhető a molekuláris diagnosztika, a sokgénes vizsgálatok, a személyre szabott orvoslásban - a gyors és pontos döntés érdekében - egyre indokoltabbá válik mesterséges intelligencián alapuló döntéstámogatás. Az egyik első ilyen orvosi szoftver az általunk kifejlesztett rendszer, amely a beteg daganatában jelen lévő genetikai hibák alapján sorrendbe rakja a lehetséges gyógyszereket a beteg számára. A kalkulátor azonban soha nem helyettesítheti az orvost, a gép csak a daganatsejt genetikáját képes figyelembe venni, a beteg kezelése ennél jóval komplexebb feladat.” Az Oncompass Medicine által fejlesztett szoftver egy folyamatosan bővülő tudásgép, amely egy adott döntéshez az addig felhalmozott összes tudást felhasználja. A több mint tíz ember által, több mint öt év alatt betáplált tudást a gép 20 ezredmásodperc alatt futtatja le.

A koronavírus és a rák

Dr. Peták István elmondta, a koronavírus-járvány idején különösen fontos a daganatos betegek ügyével foglalkozni, nem szabad hagynunk, hogy a pácienseknek hátránya származzon a kialakult helyzetből. A koronavírus-járvány miatt kialakult szituáció felgyorsítja a digitális orvoslás térhódítását, az orvosi szoftverek és a telemedicina együttesen egy sosem látott fejlődést hozhat a betegellátásban.

“Az egészségügy, így a daganatos betegek ellátása is folyamatosan digitalizálódik, az informatika megreformálja az egészségügyet – ez a folyamat a járvány miatt kialakult helyzetben rendkívüli mértékben felgyorsult. A mi kalkulátorunk is egy felhő alapú eszköz, amelybe az orvosok és a betegek is regisztrálhatnak, és online kérhetik a döntéstámogatást. A koronavírus okozta helyzetben a szakértőink online dolgoznak - együttműködve a „virtuális molekuláris tumor boardban” jelen lévő onkológussal, genetikussal, bioinformatikussal, info-bionikussal, molekuláris biológussal -, és a betegek is online tudják igénybe venni a konzultációkat. A helyzet új dimenziókat nyit: azt tervezzük, hogy a videokonferenciáinkra más onkológiai centrumokban dolgozó onkológus kollégákat, sőt, a világ más országaiban dolgozó szakértő onkológusokat is meghívunk. Ez oda vezethet, hogy demokratizálódik a hozzájutás a precíziós onkológiai ellátáshoz, hiszen a lakhely nem befolyásolja a hozzáférést. A kiértékelés, az elemzés, a konzultáció is a virtuális térben történik, a betegek nem szenvednek hátrányt ebben a kritikus időszakban sem.” - emelte ki Peták doktor.

Az Oncompass Medicine díjnyertes szoftvere iránt a hazai és a nemzetközi érdeklődés is jelentős, így Magyarországról tudást és innovációt exportálhatunk a digitális, globális térben, elősegítve ezzel a hatékony orvoslást. Az Oncompass Medicine a közelmúltban megnyerte többek között a GET IN THE RING! V4 regionális startup- és innovációs versenyt, az Amerikai Klinikai Onkológusok Társaságának díját a Bangkokban rendezett, Breakthrough Innovations in Oncology című konferencián, melynek középpontjában ugyancsak az áttörő informatikai onkológiai innovációk álltak. Tavaly júniusban a Global Enterpreneurship Summit innovációs konferencián pedig az előadók között az Oncompass képviselte Magyarországot.

A szoftver fejlesztése az NVKP_16-1-2016-0005 – Onkogenomika és KFI_16-1-2016-0048 -WESPED projekt részeként, a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alap támogatásával, a NVKP_16 Nemzeti Versenyképességi és Kiválósági Program és KFI_16 Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása pályázati program finanszírozásában valósult meg.