Helyey László főszereplésével lesz látható az Újszínház korábbi előadása

Ha a közönség nem jöhet hozzánk, mi megyünk a közönséghez!

Május 20-án 19:00 órától egy különleges színházi élménnyel lepi meg az Újszínház nézőit. Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek című regényéből készült előadás főszerepében Helyey László lesz látható, aki sajnos már nincsen közöttünk.

A Jászai Mari-díjas színművész a 2012. október 5-én tartott premier után így nyilatkozott a darabról a szinhaz.hu-nak:

Helyey László: Megmondom őszintén örültem, mikor a Dörner megkeresett, hogy szeretné, ha részt vennék ebben az alakuló színházban. Örömmel jöttem természetesen, hiszen ismertem az ízlésüket mind a Dörner Gyurinak, mind a Pozsgai Zsoltnak és mindazoknak a színészeknek, kiket gyűjtögettek maguk köré a társulatba.

Nagyon hamar feloldódott bennem az a kis szorongás, ami volt bennem, hiszen rég voltam színpadon és új emberekkel kellett dolgoznom. Hamar lement ez a teher a vállamról és azt gondolom, egy szép, minőségi előadást hoztunk létre. Márai nyelve nagyon nehéz, irodalmi nyelv. Nem könnyű hús-vérré varázsolni, pedig én szeretem, ha szép és veretes szövegeket mondhatok el. Ez egy költői próza, tehát nagyon szép a nyelvezete-így az életben azonban ember nem beszél, vagy nagyon ritkán, ezt kell nekünk valóságos alakok szájába adni, elhitetni....

... Egyszerű szerelmi háromszögről és azon belül a különféle emberi kapcsolatokról, tragédiákról... Felfeslik a gyerekkortól kezdve sok minden. Izgalmas problematika, izgalmas darab. Ami a nehézsége, hogy nagy keletje van most Márainak fél évszázados elhallgatás után. Különösen ez a regénye és az ebből készült színdarab népszerű. Ez várhatóan kíváncsivá teszi az embereket, ezt tapasztalatból is tudom mondani, sokan várják...Ez különös felelősség, ennek a nagy elvárásnak meg kell felelni... Ez szorongatja az embert. Maga a színház is, amely körül még mindig viharok dúlnak - mely remélem lecsitul -, de ezért is kell nagyon jó előadásokat létrehozni, mert nincs más válasz az ellenszenvre. Ennél jobb válasz nincs.”

Az előadás felvételről megy, élő közvetítés formájában. A darabot a vetítés után még két napig lehet visszanézni.

Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek

Az előadás ezen a linken nézhető majd meg.

Szereposztás:

Henrik, tábornok – Helyey László

Konrád, százados – Szabó Sipos Barnabás

Nini – Tordai Teri

Krisztina – Bálizs Anett mv.

Vadász – Tóth Tamás mv.

Látvány: Vankó Dániel, Jelmeztervező: Vesztergombi Anikó

Rendező munkatársa és ügyelő: Trinfuj Mihály

Súgó: Túri Mária

Rendező: Pozsgai Zsolt