Megjelent! Berka: Csángó négy évszak

A Berka Együttes harmadik lemeze egy csángó kaleidoszkóp.

Ha beletekintünk, színesen csillognak benne a különböző hangszerelésben, sőt akár kis kórusműben feldolgozott gyűjtések, dallamok. Ezek nemcsak egy egyházi év jeles eseményeit idézik fel, hanem a természet és életünk múlásának legfontosabb állomásait is egyben. A lemezen szereplő 12 dal, melyek a hónapokat szimbolizálják, egy-egy ilyen stáció.

A „Hejszó”-val kezdődő lemez ezen az ösvényen indítja útjára a hallgatót, melynek érdekessége, hogy a régi ősi vallásból származó szövegek és dallamtöredékek fonódnak össze a keresztény hagyománnyal. A farsangi témájú „Böjtelő” és a négyszólamú kórusművé árdolgozott nagyböjti népéneken, a „Keresztút”-on keresztül jutunk el Krisztus feltámadásához és a természet újjászületését jelképező „Tavaszi szelek”-ig. A fiatalság, a tettrekész erő, az élet küzdelmeihez és viszontagságainak elviseléséhez szükséges energiák öltenek testet a gyimesi „Huszáros”-ban. A kora nyári esték illatában egyszerre érezzük a „Pünkösdi rózsát” és a hőn áhított szerelmet.  A nyári hónapok egészen a „Menyekező”-ig kalauzolnak el bennünket, így jutunk el a szimbolikusan 9. hónapra megszülető „Dzsermek”-ig. Ahogy előrehaladunk az őszben, úgy fordul a tematika az elmúlásba, rajta keresztül válunk szimbolikusan öregedő testünk rabjává, melyet a „Kövecses víz” és a „Hosszú útnak pora” testesít meg. Lemezünk pozitív záróakkordja az elmúlásból újjászülető remény, a „Világnak világa.

Tóth Dorottya – ének, citera, csörgők

Barna György – hegedű, ének

Botlik Dávid – koboz, saz, ének

Endrődi Szabolcs – furulya, kaval, duda, schalmei, ének

Szalai-Gindl János – furulya, kaval, tilinkó, ének

Walch Márton – dob, doromb, darbuka, gardon, ének

Közreműködik:

Komáromi Márton - hegedű, Rossa Levente – brácsa, Ragoncza Nóra – ének, Endrődiné Pásku Veronika – ének

Lemezlista:

1. Hej-szó

2. Böjtelő

3. Keresztút

4. Tavaszi szelek

5. Huszáros

6. Pünkösdi rózsa

7. Párosító

8. Menyekező

9. Dzsermek

10. Kövecses víz

11. Hosszú útnak pora

12. Világnak világa

Zenei rendező: Endrődi Szabolcs és Szalai-Gindl János, Hangmérnök: Rossa Levente

Grafika: Endrődi Erika és Szalai-Gindl János, A hangfelvételek a ROLEBO Stúdióban készültek.

A 2008-ban alakult Berka moldvai csángó táncháza immár 12 éve minden második pénteken megtölti a Fonót. Rendszeres vendégek nyári fesztiválokon, táborokban, táncházakban. Munkásságuk eredménye több mint 600 felnőtt és gyerek táncház, ez a harmadik lemezük. Közreműködtek a 2014-ben megjelent „Felsütött a nap az égre” c. népzenei Karaoke DVD-n, ahol Moldva tájegységét tolmácsolták. A zenekar az elmúlt években nagy sikerű koncerteket, táncházakat tartott Európa 8 országában. Koncertjeik alkalmával a repertoárban feltűnik a gyimesi, felcsíki, somogyi muzsika is, de szívesen játszanak középkori muzsikát is.

“Zenekarunk felállása az elmúlt évben sokat alakult, változott. Igyekszünk a Berka közösség korábbi és jelenlegi aktív tagjaiként őrizni a szakmai tudást, zene iránti szeretetet. Ami azonban minden szakmai szempontot felülír zenekarunk filozófiájában, az a zenekaron belüli baráti szálak ápolása, családjaink bevonása ebbe a közösségbe, és gyermekeinknek a népzene iránti szeretetünk továbbadása.”

A Berka együttes Csángó négy évszak című albuma megvásárolható a Fonó webboltjában, a terjesztőknél és a digitális felületeken.

Fono web,  fb,  LiveFromFono,  MusicFromFono.