Bring The Soul - The Movie - Újra a mozikban

2019 augusztusában hazánkban is óriási sikerrel játszották a mozik a BTS „Bring The Soul: The Movie” című koncertfilmjét.

Egy pillanatig sem volt kérdés, hogy a folytatásra is komoly igény mutatkozik, aminek eredményeként 2020. szeptember 10-étől, a világpremierrel egy időben, szeptember 24-ig játsszák majd a mozik a csapat Break The Silence: The Movie című vadonatúj koncertfilmjét. Azok számára, akik lemaradtak a 2019-es bemutatóról, jó hír, hogy most pótolhatják a megtekintését, hiszen augusztus 28-tól, csupán néhány napig, a Bring The Soul: The Movie újra látható lesz a mozikban!

A világhírű koreai popzenekar 2013-ban mutatkozott be, és azóta sikert sikerre halmoztak. Egymás után nyerték el a legkülönfélébb zenei díjakat, és döntöttek meg számos zenei rekordot is. Népszerűségüket jól mutatja, hogy albumaik többmilliós példányszámban keltek el, a világ számos pontjára eljutó koncertturnéik állomásaira pedig a rajongók pillanatokon belül elkapkodták a jegyeket. A Break The Silence: The Movie -val nem kizárt, hogy megdöntik 2019-es rekordjukat, amikor is egyetlen nap alatt több mint egymillióan látogattak el a mozikba akkori filmjükért. Ahogy a tavalyi produkcióról, úgy a 2020-as Break The Silence: The Movie -ról is elmondható, hogy a rajongók számára kihagyhatatlan élményt nyújt. Ebben a másfél órában a csapatot a „Love Yourself: Speak Yourself” elnevezésű világ körüli turnéjuk helyszíneire kísérhetjük el, melyek közt Los Angelest, Chicagót, New Yorkot és Párizst éppúgy megtalálhatjuk, mint Oszakát vagy épp Szöult. A filmben részleteket láthatunk a látványos koncertsorozatból, valamint bepillanthatunk a kulisszák mögé is. További különlegességet jelent, hogy a tagok beszélnek a kezdetekről vagy épp arról, mit jelentenek számukra a többiek és a BTS, sőt megosztják velünk legszemélyesebb történeteiket is – olyanokat, amelyeket eddig még soha, sehol nem meséltek el.

Bring The Soul - The Movie - Újra a mozikban! feliratos dél-koreai zenés dokumentumfilm, 105 perc, 2019 (6)

Rendező: Jun-Soo Park, Producer: Big Hit Entertainment Co. Ltd., Camp Entertainment

Főszereplők: BTS együttes, azaz RM, Jin, SUGA, J-Hope, Jimin, V és Jung Kook

Magyarországi forgalmazó: Pannonia Entertainment

Bemutató: 2020. augusztus 28. (újra a mozikban)

A BTS koreai popzenekar „Love Yourself in Seoul” című koncertfilmje 2019 januárjában új rekordot állított be: egyetlen nap alatt több mint egymillió néző nézte meg világszerte a mozikban, ezzel minden idők legnépszerűbb mozis koncertfilmje lett. A nagy sikerű turnéfilm után a világhírű fiúbanda legújabb produkciója ismét meghódítja a mozivásznakat: 2020. augusztus 28-tól, limitált vetítéssorozatban érkezik a Bring The Soul - The Movie. A hihetetlenül népszerű, számos Youtube-nézettségi rekordot is megdöntő együttes ezúttal a kulisszák mögé kalauzolja a rajongókat. Európai turnéjuk párizsi zárókoncertje után a BTS tagjai személyesen mesélnek élményeikről, az új városok felfedezéséről és arról, hogy milyen érzés több tízezres közönség előtt játszani a világ minden táján. A látványos koncert-részletek mellett a nézők betekintést nyerhetnek a BTS színpadon kívüli világába és belehallgathatnak a csapat belső megbeszéléseibe is. Rajongóknak kihagyhatatlan moziélmény!

Youtube trailer itt.