Tizedik alkalommal nyílt meg a régió vezető művészeti vására

Felülmúlta a várakozásokat …

Budapest az elmúlt napokban az Art Market Budapest jóvoltából sikerrel csatlakozott a világnak ahhoz a csekélyszámú városához, ahol a vírus szorításában és a rendkívüli nehézségek ellenére jelentős nemzetközi művészeti vásár került megrendezésre. Európa egyik népszerű művészeti seregszemléjét, a közép- és kelet-európai régió vezető nemzetközi képzőművészeti vásárát idén nemcsak megrendezésének 10. évfordulója, hanem az esemény létrehozásának különleges körülményei, a résztvevők látványos összefogása is ünnepélyessé tette. Az Art Market Budapest az elmúlt évtizedben több száz nemzetközi kiállítót látott vendégül öt kontinens közel ötven országából, az idei évben, a COVID-19 következtében kritikussá vált műtárgypiaci körülmények között a szervezők célja ezúttal az volt, hogy lehetőséget és biztonságos körülményeket teremtsenek a művészet barátai számára, hogy jelenlétükkel és vásárlásaikkal támogassák a művészeket és a képviseletüket ellátó intézményeket. Miközben nemzetközi összevetésében már a puszta léte is kiemelkedő eseménnyé tette a budapesti vásárt, az Art Market Budapest 2020 azonban minden várakozást felülmúlt mind a résztvevő országok, a látogatók száma és a műtárgyeladások volumene szempontjából. A közönség és a kiállítók egyedülálló összefogása különösen emlékezetessé tette az Art Market Budapest idei eseményét.

„Aki bármilyen mértékben felelősséget érez vagy érzékeny a képzőművészet iránt, az az Art Market Budapest által biztosított lehetőséggel élve az idei évben látogatásával, támogatásával és nem utolsósorban vásárlásaival kifejezhette szimpátiáját és szeretetét. Ezért is éreztük kötelességünknek mindent megtenni annak érdekében, hogy a kultúra teremtői, közvetítői és fogyasztói számára létrehozzuk az egymással való találkozás lehetőségét. Aki a nehézségek ellenére velünk tartott, köszönetet érdemel, és az idei évben különösen ritka élményben volt része. Aki pedig a hazai szereplők közül hibásan mérte fel a helyzetet, és nem élt a kiállítási lehetőséggel, különleges lehetőségtől fosztotta meg magát és művészeit.” – emelte ki Ledényi Attila, az Art Market Budapest alapító-igazgatója.

Az Art Market Budapest megrendezésekor 2020-ban a látogatók és résztvevők egészségének védelme természetesen prioritást élvezett, ezért a szervezők a járványügyi iránymutatásoknak megfelelően, hazai és külföldi művészeti intézményekkel konzultálva rendkívül szigorú eljárásrendet alakítottak ki annak érdekében, hogy az Art Market Budapest kiállítótere a színvonalas kultúrafogyasztás legbiztonságosabb helyszíne legyen Budapesten. 2020-ban a művészeti világ korábban ismeretlen nehézségekkel néz szembe, így a kultúrafogyasztók kiszolgálásában valamint az alkotók és az őket képviselő művészeti szereplők támogatásában ezeknek az eseményeknek a jelentősége az idei évben különösen nagy.

A tény, hogy a rendkívül nehéz utazási és szállítási körülmények ellenére közel húsz országból hetvennél több kiállító mutatta be választékát az Art Market Budapest közönségének, az eseménnyel szembeni bizalom és elismerés látványos jele. Miközben a vásár látogatóinak száma elenyésző mértékben esett vissza a korábbi évekhez képest, a helyszínen lebonyolított forgalom, a galériáktól kapott tájékoztatás szerinti eladások volumene meghaladta az elmúlt évek átlagát. Mindez egyértelművé tette, hogy itt Európa szívében is különleges igény van a művészet és közönsége között az ilyen jellegű találkozásra, ahol ezúttal a látogatók és a gyűjtők valóban fontosnak érezték jelenlétükkel és vásárlásaikkal kifejezni szimpátiájukat és támogatásukat a művészeti közösség fontos és megbecsült tagjaként.

Szintén a nemzetközi kapcsolatok szélesítésének eszközéül szolgál 2020-ban az Art Market Budapest által alapított és minden évben a vásár napjaiban INSIDE ART néven megrendezésre kerülő nemzetközi művészeti és műtárgypiaci konferencia online térbe helyezése is. A konferencián szerepet vállalt művészeti személyiségek zöme már most jelezte igényét és szándékát a vásáron 2021-ben való személyes részvételre. Az Inside Art beszélgetésein számos magánmúzeum tulajdonosa, Afrika vezető vására, az Art Joburg és a legfontosabb latin-amerikai vásár, a ZONAMACO igazgatói, a UBS, az ING és a Deutsche Telekom nemzetközi vállalati gyűjtemények vezetői mellett olyan művészeti és műtárgypiaci nagyágyúk is a közönség elé léptek, mint Georgina Adam, a Financial Times és a The Art Newspaper művészeti szerkesztője vagy Simon de Pury, a világ aukciós piacának egyik élő legendája.

A köztéri művészeti jelenlét az idei évben különösen jól ellensúlyozta az Art Market Budapest egyes elemeinek online térbe helyezését. A COLLABYRINTH művészeti installációkból álló nagyszabású, csoportos, köztéri kiállítás a fenntarthatóság gondolatkörének népszerűsítésén alapuló Hybridart Camp eredménye, amelynek célja a tudatos fogyasztás és a fenntarthatóság szellemiségének képzőművészeti eszközökkel való megjelenítése. A program keretében létrejövő köztéri installációk a környezettudatosság és az upcycling, azaz a továbbhasznosítás jegyében készültek.