Újabb kulturális híd épül Pécs és Horvátország között

Az együttműködés célja, hogy összekösse a magyarországi és horvátországi baranyai régiót.

Kerekasztal beszélgetésen vettek részt a Zsolnay Örökségkezelő NKft. munkatársai a „Nemzetiségek, mint hidak a közösségek között” című nemzetközi projekthez kapcsolódóan. A partnerek rögzítették a pályázati program 2021-es évben megvalósuló szakmai együttműködésének feltételeit, megvalósulásának lépéseit. A megbeszélés már a második programja volt a „Nemzetiségek, mint hidak a közösségek között” című INTERREG projektnek, amely 2020. szeptember 1-jén indult és 16 hónapig tart. A projekt az Európai Unió támogatásával, hazai társfinanszírozásban a Magyarország-Horvátország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében valósul meg, tervezett költségvetése összesen 200.000 euro.

A program vezető koordinátora az Eszék-Baranya Megyei Turisztikai Közösség, melynek együttműködő projektpartnerei a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. és a Pécsi Horvát Önkormányzat. A tervezett projekttevékenységek célja egy határon átnyúló, nemzetközi háló létrehozása, amely összeköti a kulturális, turisztikai, üzleti és civil szektor szereplőit; számos kerekasztal, kulturális-turisztikai rendezvény és promóciós kampány megvalósításával, valamint virtuális „infocenterek” létrehozásával. Ezek a magyarországi horvát, valamint horvátországi magyar nemzetiségre támaszkodó többnyelvű információs központok alapozzák meg azt az információcserére irányuló platformot, ami áthidalja a két ország közötti nyelvi különbségeket, nehézségeket. A projekt keretében kiemelt cél egy olyan applikáció kidolgozása és létrehozása, mely egy határon átívelő adatbázis kialakításával, és folyamatos frissítésével naprakész információt nyújt az érdeklődőknek a magyarországi Baranya megye és a horvátországi Osijek-Baranja megye gasztronómiai és kulturális rendezvényeiről, horvát és magyar nyelven egyaránt.

Pályázati finanszírozásban 16 hónap alatt több rendezvény is megvalósul, melyek a nemzetiségek hagyományaira épülnek, illetve a nemzetiségektől független programok népszerűsítésére is sor kerül a határ mindkét oldalán, ezáltal ösztönözve a határokon átívelő mobilitást. Ilyen ismert kulturális és turisztikai jelentőségű rendezvény például a Kopácsi Halásznapok, a Bor- és Művészeti est Eszéken, a laskói Paprikafesztivál, a pécsi Horvát Kolbászfesztivál. A Zsolnay Örökségkezelő kiemelt rendezvénye a Zsolnay Fényfesztivál lesz, amelyen szerepet kap a horvát gasztronómia és művészet is. Természetesen a programokat a vírushelyzet befolyásolhatja.

„A projekt az EU támogatásával a Magyarország-Horvátország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében valósul meg."