Az IT-szektort is átrendezte a koronavírus-járvány

A szakemberek akár bruttó 1,5 milliót is hazavihetnek havonta.

A világjárvány okozta kihívások 2020-ban a vállalatok nagy részét rosszul érintették, hiszen legtöbbjüknek új megoldásokra volt szüksége, sokaknak pedig teljesen át kellett állniuk az online működésre. Az IT-szektoron belül is jelentős változások történtek, a vírus azonban sok szempontból kedvezően hatott erre a területre. A No Fluff Jobs állásportál legújabb felmérésében azt vizsgálta, miként változtak a hazai piac trendjei és tendenciái a koronavírus hatására 2020 januárja és decembere között.

A vírus enyhülése lendítette fel a piacot

A munkaerőpiacon a legnagyobb változást a távmunka és az otthoni munkavégzés bevezetése hozta, sok cég számára ez rendkívül megterhelő feladat volt. A korlátozások bevezetése után a toborzási kedv jelentősen visszaesett, rengeteg cég állította le egyik napról a másikra az új munkatársak felvételét, kénytelenek voltak elbocsátani dolgozókat, ami jelentősen megnehezítette az IT-specialisták elhelyezkedését 2020 első felében. Év közepén, amikor enyhült a járványhelyzet, a tendencia változott, és egyre több cég adott fel álláshirdetéseket, így a jelentkezők száma is növekedett. Az állásportálon a juniorok iránti kereslet visszaesett, a cégek leginkább mid és senior fejlesztők jelentkezését várták.

Hányan kopogtatnak az IT-szektor ajtaján?

2020-ban kéz a kézben járt a No Fluff Jobs állásportál használata és a jelentkezők számának növekedése. Számos álláshirdetés került fel a portálra, így az előző évhez képest több IT-szakember keresett lehetőséget az oldalon. Amikor a járvány elérte Magyarországot is, rövid időn belül meredek növekedésnek indult az álláskeresők száma: júniusban már közel kétszer annyi IT-szakember keresett új munkahelyet a portálon, mint áprilisban, a jelentkezések száma pedig folyamatosan nőtt az év végéig. Októberben már háromszor annyian szerettek volna elhelyezkedni a szférában, mint a vírus kirobbanásakor.

A COVID az álláskeresési szempontokat is megváltoztatta

A világjárvány hatására a munkaerőpiacon felerősödött a stabilitás iránti vágy, a munkavállalók a megszokottnál jobban ragaszkodnak jelenlegi munkáltatójához. Akik az elmúlt egy évben mégis úgy döntöttek, vagy arra kényszerültek, hogy váltanak és új állást keresnek, sok esetben kíváncsiak voltak a COVID-ra adott céges reakciókra, a vállalatok kommunikációjára, a dolgozók védelmében és a fizikai egészségük megőrzése érdekében tett lépésekre. Ezeken felül az is meghatározó szempontnak bizonyult, hogy milyen programokkal segítették a cégek a munkavállalók mentális jólétét ebben a kihívásokkal és nehézségekkel teli időszakban.

Hol, mit és mennyiért?

A portálon állást keresők adatai alapján az IT-szféra Budapestre centralizálódik, a szakemberek közel 30%-a Budapesten nézett új munkahely után, ezt követte Szeged 12%-kal, majd kisebb lemaradással Debrecen 9%-kal. A legtöbb álláskereső azonban távmunkára adta be jelentkezését, 50%-uk ebben a formában keresett munkalehetőséget.

A fejlesztési nyelvek, illetve technológiák alapján a legnépszerűbb keresési kifejezés a Java, majd a .Net volt, erre a két program nyelvre az IT-szakemberek több mint fele keresett rá. A harmadik helyen a C végzett 20%-kal, a negyediken a PHP 18,7%-kal, a sort pedig a Python zárta 8,4%-kal. Az év legnépszerűbb kategóriája szinte azonos arányban a Backend és a Frontend volt, az álláskeresők kétharmada ezt a pozíciót kereste. Harmadik helyen a Support végzett 17,3%-kal, melyet a FullStack 11,5%-kal és a DevOps követett 6,3%-kal.

A No Fluff Jobs különlegessége, hogy az álláshirdetésekben publikusak a fizetési sávok. Ez a magyar piacon meglehetősen ritka, de a jelentkezők számára átláthatóbbá és vonzóbbá teszik az ajánlatokat. Ennek köszönhetően a bruttó fizetések átlagát is megállapították szenioritási szintekre bontva. A junior pozícióba jelentkezők bruttó 400 és 550 ezer között kereshetnek, a mid szenioritású fejlesztők 550 ezer és 800 ezer közötti fizetéssel számolhatnak, a seniorok 800 ezer és 1,1 millió közöttivel, az expertek pedig akár 1,5 milliót is hazavihetnek havonta.

„Új online állásportált indítani Magyarországon nem könnyű, erős a verseny. Egy friss szereplő kizárólag innovatív megoldásokkal tud magának helyet szerezni a piacon. Mi ezzel a szemlélettel indítottuk útjára vállalkozásunkat, de a koronavírus nemcsak minket, hanem az egész szektort komoly kihívások elé állította. Néhány nehéz hónap után a kezdetektől nálunk kereső jelöltekért ősszel megindult a verseny, és felpörgött a piac: novemberben már bőven a járvány előtti kereslet volt megfigyelhető” – mondta Bozsoki Ádám, a No Fluff Jobs Country Managere.