Bach Mindenkinek Fesztivál - 2021. március 16-tól

Immár hagyományosan március 16 án, Bach születésnapja előtt indítják útra a Kárpát-medence legnagyobb kiterjedésű klasszikus zenei eseménysorozatát.

A Bach Mindenkinek Fesztivált 2015 óta rendezik meg azért, hogy a klasszikus zene óriásának alkotásain át örömet és érzelmi teljességet vihessenek minél több ember életébe, határainkon innen és túl.  A Kárpát-medencét immár hagyományosan felölelve, kiváló művészek koncertjei révén a mai körülmények között az online teret fogja betölteni Johann Sebestian Bach dallamainak varázslata. A március 16-án kezdődő fesztivál többszáz programját a Bach Mindenkinek Fesztivál honlapján lehet követni, természetesen az online térben is ingyenesen.

A mögöttünk hagyott esztendő rendkívüli körülményei között bebizonyosodott, hogy napjainkban még inkább szükség van a hétköznapokat is ünneppé emelő alkalmakra, a zene csodájára, kulturális összetartozásunk megélésére. A fesztiválnak 2021-ben több szakasza lesz, az online indulást követően nyáron kezdik el a szabadtéri koncerteket. Bizakodnak benne, hogy szeptembertől már hangversenytermekben, templomokban, gyönyörű belső környezetekben is megtarthatják, a természetesen továbbra is ingyenes koncerteket. A Bach Mindenkinek Fesztivál fővédnöke Prof. Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere. A fesztivál védnöke Vásáry Tamás Kossuth- és Prima Primissima Díjas zongoraművész, karmester.

A koronavírus nem tudta legyűrni a fesztivált, művészek százai kapcsolódnak be az előadásokba már az induláskor is. A március 16 val kezdődő két hétben a Bach Mindenkinek Fesztivál honlapján, közösségi oldalain és videómegosztó csatornáján több mint 100 koncert lesz megtartva, olyan, a barokk zene kontextusában különleges hangszereken is megszólaltatva Bach zenéjét, mint az ukulele vagy a pánsíp. A streamelt koncertek mellett erre az évre készült felvételek, zenés beszélgetések, filmek lesznek láthatóak. A korábbi évek nagyszabású koncertjeiből is található majd válogatás, mint például Bach János passiója, vagy hat csellószvitjének koncertfelvétele. 

Olyan kiváló művészekkel lehet majd találkozni az online térben, mint Perényi Miklós Kossuth-díjas csellóművész, Medveczky Ádám Kossuth-díjas karmester, Hegedűs D. Géza Kossuth-díjas színművész, Pitti Katalin Liszt-díjas énekművész, Rohmann Ditta Junior Prima Díjas csellóművész, de természetesen fellép a Bach Mindenkinek Fesztivál igazgatója, Kovács Zalán László tubaművész is. A kiemelkedő együttesek is méltó teret kapnak, mint például a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és az Operaház művészei.

Természetesen a szervezők a járványügyi szabályok hiánytalan betartása, az egészség védelme iránti elkötelezettség jegyében hozták és hozzák létre az online koncerteket, amely felvételek során számos további mellett olyan jelentős intézmények működtek a fesztivállal együtt, mint a Művészetek Palotája, az Operaház, a MOM Kult, vagy a Gödöllői Királyi Kastély.

A Bach Mindenkinek Fesztivál az ingyenesség mellett idén is a jótékonyság gyakorlásával lesz teljes. A Magyar Gyermekmentő Alapítvány számára most az online térben lehet adományokat felajánlani a fesztivál honlapján leírt módon.

A Bach Mindenkinek Fesztivál részletes programja folyamatosan frissítve megtalálható a honlapon.