Könyvajánlók elé avagy könyvtárak, könyvesboltok, olvasás

 „Gyalogolni jó!” – írta, mondta Móricz. Fordítom át az író szavait „Olvasni jó”-ra, bár biztosan rengeteg nagy ember szebben, jobban, frappánsabban már megállapította ezt. Olvasni jó – szeretnék még jó sokat olvasni, jó olvasást kívánni Mindenkinek!

Nem tudom, kell-e reklám a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárnak – annak is a központi épületének, de én a magam módján most reklámozom: nagyon szeretek odajárni. Talán azért, mert főiskolás kori emlékek is fűződnek hozzá, talán azért, mert legutolsó felújítása után egy konferencián vettem részt, s megcsodálhattam zárt termeit is, s mindez a születésnapomon történt, lehet. De az is lehet, hogy sokkal egyszerűbb az oka: emberléptékűnek tartom. A Múzeumok éjszakáján megcsodáltam az Országos Széchényi Könyvtárat, a hatalmas raktára elképesztett, olvasótermei valami „kutatás szagot” árasztottak, ámultam és bámultam, de a mindennapjaimnak könyvtára a fszek – azért kisbetű, mert ugye www. után ezt írjuk a hu elé.

Manapság a könyvesboltok elképesztő könyvrakásai helyett szívesebben töltöm az időmet a könyvtárban. Valószínűleg a könyvek igen magas árai is belejátszanak ebbe a cselekedetembe, de az is, hogy elért valami olyan érzés: még ezt sem olvastam el!
A gazdasági válság sok embert anyagilag is sújtott, s ha másért nem is, de ezért is ajánlom a könyvtárakat. A kölcsönzés díja jóval olcsóbb, mintha megvenném a könyveket, sőt lehetőségem van előbb megtudni, hogy érdemes-e megvenni, pénz adni érte, hiszen a „klasszikusokat” általában után nyomják gyakran. Meg aztán ott vannak az antikváriumok, amelyről sokan azt gondolják, hogy csak régi, ásatag kiadásokat tartogatnak. Szép színes könyvet néztem ki magamnak valamely évfordulómra, de mire megvettem volna, eltűnt a boltból. Benéztem egy antikváriumba, jóval olcsóbban megkaptam teljesen újonnan – a könyvesboltban azért nem volt, mert már két évesnél régebbi kiadású.

Persze, senkit se akarok lebeszélni az új könyvek vásárlásáról, hiszen az nagy élmény: a szaga, az újdonság varázsa, tartalmi frissessége.
De a lényeg nem a könyvtárakon és a könyvesboltokon van, hanem az olvasáson.
„Gyalogolni jó!” – írta, mondta Móricz. Fordítom át az író szavait „Olvasni jó”-ra, bár biztosan rengeteg nagy ember szebben, jobban, frappánsabban már megállapította ezt.
Olvasni jó – szeretnék még jó sokat olvasni, jó olvasást kívánni Mindenkinek!

Hozzászólások (24)

  • anon
    Pofimofi (nem ellenőrzött)

    én vagy 10-10 re szavaztam a kategóriákban, de ha őszinte akarok lennei, jelenleg nem tudnám eldönteni h melyik nyerjen a saját kedvenc 10 könyvem közül. mindegyik annyira szívemhez nőtt. van olyan, amit vagy 3x olvastam már..:)

    ápr. 01, 2010
  • anon
    Yohhander (nem ellenőrzött)

    Hát ha ennyire nem tudsz dönteni, ne válassz, inkább bízd a többiekre ;)

    ápr. 01, 2010
  • anon
    Matton (nem ellenőrzött)

    Szerintem ezzel nagyon sokan így vannak és emiatt lehet valami torz végképet kapunk mert a sok kedvenc közül éppen az aktuális hangulat miatt szavazott valaki A-ra és nem B-re.

    ápr. 01, 2010
  • anon
    Anonymous (nem ellenőrzött)

    Akik szeretnek olvasni, biztosan tudják, milyen jó érzés hozzájutni egy régóta keresett könyvhöz, amiről már nem is gondoltuk, hogy valaha megtaláljuk. Ezért érdemes keresgélni az online antikváriumokban, például: http://konyv-konyvek.hu/antikvarium

    dec. 28, 2010

Oldalak