Zene Ünnepe pályázat 2010

A PANKKK Programiroda a párizsi, varsói és bukaresti magyar intézetekkel közös pályázatot bonyolít le. A kiíró külföldi magyar intézetek a Zene Ünnepe programsorozat keretében helyszínenként 1-3, elsősorban a magyar zenei tradíciókból táplálkozó, azt mégis modern hangzásvilággal, modern műfajokkal ötvöző együttest választanak ki és hívnak meg az európai fővárosokba zenélni 2010. június 21-én, 16 és 23 óra között.

A pályázat célja a Zene Ünnepén való egyszeri fellépésen túl az is, hogy a kiutazó zenekarok a kint töltött maximum 6 nap alatt saját csatornáikon elindulva, önállóan megszervezhessék következő turnéikat.

A Párizsi Magyar Intézet (PMI) 4 évvel ezelőtt írta ki először a koncertlehetőséget nyújtó pályázatot a Zene Ünnepe alkalmából. A kezdeményezéshez minden évben egyre több – tavaly már öt másik – külföldi magyar intézet csatlakozott. Hozzájuk az évek során mintegy 500 együttes nyújtott be pályázatot. A nehéz gazdasági körülmények megtörték a növekedés ívét, de a bukaresti, a párizsi és a varsói intézet 2010-ben is kiáll a program mellett. Az idei pályázat a PANKKK (Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért) szakmai támogatásával zajlik, amelynek megújult honlapján pályázhatnak a zenekarok április 27-ig.

A nyertes együttesek 2010. június 21-én, a Zene Ünnepén különleges kulturális helyszíneken léphetnek fel. Párizsban az egyik legnagyobb nyári művészeti fesztivál, a Foire-Saint Germain színpadán mutatkozhatnak be a francia közönségnek, Varsó belvárosában egy nemrég épült, ezer főt befogadó amfiteátrumban léphet fel a kiválasztott együttes, Bukarestben pedig a nemrég felavatott Bukaresti Magyar Kulturális Intézet udvara alakul át ideiglenes koncertteremmé.

A Zene Ünnepe kiírás konstrukciója elüt az egyéb pályázatoktól, hiszen itt a tiszteletdíj helyett a személyes kapcsolatfelvétel lehetőségét kínálják a magyar intézetek a jelentkezőknek. Az intézetek biztosítják a zenekarok kiutazását és elszállásolását, helyismerethez kötött információkkal segítik őket a további koncertek szervezésében, valamint vállalják a fellépő zenekarok anyagainak eljuttatását az adott ország sajtójához.

A pályázatokat kizárólag elektronikus úton, online feltöltéssel lehet beadni 2010. április 27-ig. A részletes pályázati kiírás megtalálható a PANKKK szakmai portál aktuális pályázatok menüpontjában.