2012. május 24. - csütörtök

Nem hatásosak a fogyást ígérő étrend-kiegészítők

Kinyomtatom...Send by email

A stockholmi Nemzetközi Elhízás Kongresszuson bemutatott új kutatások nem találtak bizonyítékot arra, hogy a súlycsökkentő étrend-kiegészítők valóban megkönnyítenék a fogyást.

Dr. Thomas Ellrott, a németországi Göttingen-i Orvosi Egyetem Táplálkozás és Pszichológiai Intézetének vezetője és kutatócsapata kilenc népszerű étrend-kiegészítőt vizsgált placebo készítményekkel összehasonlítva, köztük például az L-carnitine-t, a káposztaport, rost tablettákat, és bab kivonatot. Azért, hogy a készítmények neve ne befolyásolja a kutatást, a termékcsomagolást és a fogyasztói tájékoztatókat megváltoztatták. Összesen 189 túlsúlyos vagy elhízott, középkorú résztvevőnek adtak placebo készítményt vagy a vizsgált termékek valamelyikét, a gyártók által javasolt dózisban – összesen nyolc héten keresztül.

Az eredmények azt mutatják, hogy az átlagos fogyás 1 és 2 kg között mozgott, míg a placebot kapott csoportnál a súlyvesztés 1,2 kg volt. A placebo-hoz viszonyítva jelentős különbség egyik termék esetében sem volt megállapítható.

„Ezeknek az étrend-kiegészítőknek csak igen kis százaléka jut el egyáltalán klinikai vizsgálatokig, és mivel a kínálat állandóan változik, szigorú tudományos kiértékelésekre van szükség, hogy megállapításra kerüljön a szerek hatékonysága”, emelte ki Dr. Elrott.

Egy másik tanulmányban Dr. Igho Onakpoya, - az Egyesült Királyság-béli Exeter és Plymouth Egyetemek Peninsula Orvosi Fakultásának munkatársa – módszeres áttekintést készített a hozzáférhető tanulmányok eredményeit felülvizsgálva, melyek a legnépszerűbb kilenc karcsúsító szer, köztük például az Ephedra, a CLA, a keserűnarancs és a zöld tea hatásaival foglalkoztak.

A kutató és munkatársai nem találtak semmilyen bizonyítékot arra, hogy a vizsgált étrend-kiegészítők hatékony eszközei lehetnek a testsúly csökkentésének.

„A diétás étrend-kiegészítők éves forgalma jóval meghaladja a 13 milliárd dollárt; csupán Nyugat-Európában 900 millió font értékben vásároltak a fogyasztók ilyen termékeket a tavalyi évben. Az emberek azt hiszik, hogy ezek a termékek biztosítják a rövid utat a fogyáshoz, és hatalmas összegeket költenek rájuk, azonban csalódottakká, frusztráltakká és depresszióssá válhatnak, ha hosszútávon nem a várakozásnak megfelelően alakul a testsúlyuk”, hangsúlyozta Onakpoya.

A konferencián arról is beszámoltak, hogy az eredményesség elmaradásán túl, az étrend-kiegészítők bizonyos esetekben még mellékhatásokat is okozhatnak. A téma azonban további, alapos kutatásokat igényel.

Még nem értékelted

Kapcsolódó cikkek...

Demcsák Zsuzsa, Rákóczi Feri, Rúzsa Magdi és Borbás Marcsi a Budavári Libamájfesztiválon

Hétfőn délelőtt, a Budai Várban, a Magyar Nemzeti Galéria teraszán vonultatták fel a hazánk séfjei által megálmodott Budavári Libamáj fogásokat. A magyar sztárvilág közismert gourmet-i társaságában bemutatott ételeket egytől-egyig ugyanazokból az alapanyagokból, csak más elgondolás alapján készítették el a szakácsművészek. A Budavári Libamáj variációkat először június 1-3. között lehet megkóstolni a Budavári Libamájfesztiválon, amelynek célja a magyar libamáj népszerűsítése.

nyáriA hagyományokhoz híven, a Magyar Nemzeti Galéria ezen a nyáron is izgalmas táborokkal várja az érdeklődőket. Június végén és július elején egy-egy hetes turnusokban, a főváros festői szépségű helyszínén, a világörökség részét képező budai várnegyedben, az egykori királyi palota épületében kerül megrendezésre a „Képtári kaland”.

Nemcsak a kiváló játékvezető, Kassai Viktor és asszisztensgárdája képviseli a magyar színeket az idei labdarúgó Európa-bajnokságon. György Ádám zongoraművész - aki korábban Ismeretlen zongorista néven koncertezett idehaza - június 8-án az Eb megnyitóján lép fel Varsóban.