2012. május 24. - csütörtök

Hamarosan kezdődik az EL |AWAY

Kinyomtatom...Send by email

Patartics Zorán építész ötleteként valósul meg a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program egyik rendkívül érdekes projektje, az EL|AWAY. A rendezvénysorozat egyik legfontosabb része az a kiállítás, amely a Pécset a közelmúltban elhagyó építészeket és munkáikat mutatja be, de a három hét során lesznek beszélgetések, előadások, viták a menni vagy maradni, a tehetség és egyén, a tehetség és közösség viszonyáról, az érvényesülésről, a jövőképről.

„Előfordul olykor, hogy az érvényesüléshez az adott város vagy ország szűkösnek bizonyul, nem nyújt elég lehetőséget a tehetség kibontakoztatására, ettől azonban a maradás mellett is szólnak érvek” – mondja Patartics Zorán építész, aki erre a dilemmára és a kérdéskörre fókuszálja projektjét. Felkutat, bemutat és megszólaltat olyan alkotókat, szakembereket, akiknek a tehetsége Pécsett is hasznosulhatott volna, de valami miatt mégsem így történt. A bemutatáson és megszólaltatáson túl a projektben fontos szerepet kapnak viták, elemzések, melyek segítségével szembenéznek mindazzal, ami e jelenség mögött húzódik, hogy megértsék, és majd talán befolyásolni is tudják a jövő történéseit.

A program konstruktív módon önvizsgálatra és jövőtervezésre szeretné magával hívni a város közösségét, magyarázza az építész, és mintegy hozadékként pedig a figyelmet ráirányítaná a párhuzamosan zajló Bauhaus kiállításra. Hiszen a nagyvilágban ikonná vált pécsi kötődésű bauhäuslerek egykor a költözés mellett döntöttek, és talán ma is hagynak el bennünket leendő világhírességek.

A projekt egyik eleme az a kiállítás, amely azokat a Pécsről az utóbbi évtizedekben „elszármazott”, ma is alkotó építészeket és munkáikat mutatja be, akik a város elhagyását követően a szakmában komoly elismertségre tettek szert. Tehetségük nem Pécsett hasznosult, sőt sokukról a városi közvélemény lényegében semmit sem tud.

„A projekt az építész szakmai programból hajt ki, illetve fejlődik tovább, más programokkal gazdagodik, és ezzel a szakmai határok le is bomlanak” – magyarázza Patartics Zorán. „A »menni vagy maradni« problematikája ugyanis valójában nem egy szakma belügye, hanem a közösségé – akkor is, ha sokan csak szakmájuk saját kihívásaként élik azt meg. Az építészek megmutatkozása mellett ezért megjelennek a témához kapcsolódóan az író vagy a zenész, képzőművész szakmát foglalkoztató kérdések, megnyilatkozások, és a társadalmi jelenségeket kutató szakmák is górcső alá veszik a jelenséget.”

A projekt az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyeréséhez vezető pályázat szellemiségét kívánja felmutatni, hiszen a kiállítás résztvevőit egy mozgósító és hozzáférhető folyamat során választják ki. A programok összetétele és jellege pedig a meghirdetéstől a megvalósulásig részben közösségi munkaként alakul, és a partnerség, az együtt gondolkodás széles platformjait teremti meg. A projekt 2010 áprilisától a kiállítást követő időszakig folyamatosan alakul, fejlődik, és saját honlapján, a www.elprojekt.hu címen nyomon is követhető.

Saját értékelésem: Nincs Mások értékelései: 5 (1 vote)

Kapcsolódó cikkek...

Helyszín: 
Sterling Galéria
Időpont: 
2012. május 24 - 2012. június 8

Piros Pünkösdöt ezer éve virággal köszöntik Európa sok országában. A Sterling Galéria 2012. május 24-én nyíló Virágok Világa - Világok Virágai című kiállitásán a legnevesebb hazai designékszerészek mutatják be az ünnep ihlette legfrissebb tárgyaikat. A június 8-áig nyitva tartó kiállításon olyan neves külföldi mesterek tárgyait is megcsodálhatja a közönség, mint Philiph Sajet, Fritz Maierhofer, Marta Mattsson, Denise Julis Reyton, Li-chu Wu és Perta Zimmermann.

Helyszín: 
Sterling Galéria
Időpont: 
2012. május 24 - 2012. június 8
sterlPiros Pünkösdöt ezer éve virággal köszöntik Európa sok országában. A Sterling Galéria 2012. május 24-én nyíló Virágok Világa - Világok Virágai című kiállitásán a legnevesebb hazai designékszerészek mutatják be az ünnep ihlette legfrissebb tárgyaikat.
Időpont: 
2012. május 11. 14:30

Az utolsó, korábban hűtőnek látszó, most már képzőművészeti alkotásként is funkcionáló csendeskabin is ideiglenes helyére kerül május 11-én: a szokatlan berendezést rendhagyó helyszínen, a Blaha Lujza téri metrónál próbálhatják ki 2 héten át a járókelők. Hogy a csend biztos legyen, ezen a napon 500 pár füldugót is kioszt a Hallásvilága.hu nonprofit szervezet.