Új Foo Fighters album április 11-én

Miután a "Bridge Burning" című dalt több mint 500.000-en hallgatták meg mindössze 1 hét alatt, a Foo Fighters úgy döntött, még egy mézesmadzagot húz el a rajongók előtt a hamarosan, 2011. április 11-én megjelenő hetedik stúdióalbumáról, mely az RCA/Sony Music gondozásában lát napvilágot. Az új dalba a www.foofighters.fm oldalon lehet belehallgatni a virtuális tuner 101.5-re tekerését követően, így minden rajongónak csodás zenei élményben lesz része.

Az album nyilvánosan először egy meglepetésbulin hangzott el január 28-án Santa Barbara Velvet Jones nevű klubjában, ahol a Foo Fighters nemcsak elejétől a végéig előadta az új lemez dalait, de olyan klasszikusokat is eljátszottak, mint például a "Wattershed", mely az 1995-ös debütáló albumuk egyik nagy slágere.

2011. február 3. 13:12 - Foo Fighters, együttes ©Foo Fighters, együttes
Foo Fighters

A banda bejelentette (hosszú idő óta) első amerikai turnéját, mely május 21-én kezdődik a Gulf Shores-i Hangout Festivalon való fellépéssel, melyre a jegyárusítás február 2-án kezdődik. A show a második a most már nyilvánosságra hozott világkörüli turné dátumai közül, ahol elsőként a május 27-i Sasquatch! Festival szerepel. A Foo Fighters nemcsak Amerika-szerte turnézik: olyan európai állomások is felkerültek a listára, mint az angol Isle of Wight, a holland PinkPop, a berlini Wulheide Stadium, valamint számos további brit helyszín. A július 2-3-án tartandó koncertre például már több mint 130.000 jegy elkelt, így a brit Milton Keynes Bowlban egész biztosan egy teltházas koncert várható.

A Foo Fighters hetedik, egyelőre név nélküli albumának producere Butch Vig, míg a keverésért Alan Moulder felel. Az album érdekessége, hogy a zenei anyagokat analóg módon rögzítették Dave Grohl garázsában a kaliforniai San Fernando Valley-ben. Butch Vig egy igazi legenda, és ezúttal ő volt a lemez minden dalának producere. A 2009-es "Greatest Hits" című albumon megjelent "Wheels" és "Word Forward" című slágerek is az ő nevéhez fűződnek, ráadásul Dave Grohllal is együtt dolgoztak már a Nirvana klasszikusán, a "Nevermind"-on. A Nirvana másik alapítója, Krist Novoselic szintén feltűnik a közreműködők között az "I Should Have Known" című dalban, míg a híres gitáros - aki már családtagnak számít a Foo Fightersnél - Pat Smear is csatlakozik a Dave Grohl, Taylor Hawkins, Nate Mendel és Chris Shiflett által alkotott csapathoz.