Siker a Borgálán a Boscoloban

Szombaton került megrendezésre a 4. VinAgora Borgála egy különösen szép helyszínen, a Boscolo Konferencia Központban. Nem csak a környezet, de a rendezvény is hű volt nevéhez: elegáns, kifinomult, színvonalas volt a közönség, az előadások és a kóstolható több mint 500 bor is.

Idén kétszer annyian vettek részt a Borgálán, mint az előző évben. A vendégek komoly érdeklődést mutattak a VinAgora Borversenyre nevezett borok és a személyesen bemutatkozó borászok iránt is. Kihasználva a helyszín adta lehetőségeket, kellemesen hűvös terem várta az érdeklődőket, ahol minden bort megfelelő hőmérsékleten lehetett kóstolni, élvezni. A borok válogatott nedűk voltak, hiszen a borászatok kínálatuk legjavát nevezték a versenyre. A kóstolható borok mellett megtalálható volt mindegyik bírálati lapja, amely alapján könnyen lehetett megismerni az adott bort. A gyakorlott, tapasztaltabb borfogyasztók elsődlegesen nem az érmek szerint kóstolták a borokat, hanem próbálták felfedezni a rejtett kincseket is.

Hasznos szórakozást nyújtott a négyféle bortúra ajánló. A sikkes, a profi, az ínyenc és a kalandor névvel jelölt 10-10 borból álló lista más-más szempontból nyújtott segítséget a borkínálat közötti tájékozódásban. A vendégek többsége előszeretettel forgatta a Programfüzetet is, melynek utolsó lapjaira feljegyezték saját tapasztalataikat, megjegyzéseiket.

Hasznos, érdekes információkhoz jutott az a borkedvelő is, aki részt vett valamelyik Mesterbor-kurzuson.
Franciaországból érkezett Pascal Chatonnet, aki művi úton hozott létre borhibákat, melyeket megkóstoltatva, levonva a tanulságot, megismertette az érdeklődőket a különböző palackzárási módszerek előnyeivel, hátrányaival. A szakmai előadás minden mondatát valószínűleg csak a jelen lévő borászok értették, de a laikusok számára is nagy élményt jelentett e nagyszerű szakember előadása.
Figula Mihály és Dr. Gál Lajos az aranyérmes mesterborok titkaiba avatta be a hallgatóságot, valamint szó esett az új cuvée-ről, az Egri Csillagról is.
Délután Szepsy István káprázatta el az érdeklődőket nem csak nagyszerű, egyedi, átszellemült előadói stílusával, de már a magával hozott borok miatt is érdeme volt beülni kurzusára.

Aki idén elszalasztotta azt a nagyszerű alkalmat, hogy végigkóstoljon több mint 500 bort a világ 19 országából, az jövőre feltétlen látogassa meg az egész nap tartó rendezvényt.