2012. május 24. - csütörtök

15 000-en kóstolták végig Magyarország ízeit

Kinyomtatom...Send by email

Megismétlődött a februári siker a Millenárison, hiszen 15 000-en látogattak ki a 2. Kézműves Vásárára, ezáltal újra teljesült a rendezvény célja: több tízmillió forinttal segítették a magyar termelőket. Valamint kiosztották a vásár kedvenc termelője címet is. A szervezők tervei szerint a következő Vásárt jövő húsvétkor rendezik meg, ahol nagy hangsúlyt fektetnek az ünnepi különlegességek bemutatására is.

A Millenárison 121 magyar és határon túli termelő legkülönlegesebb mézeit, lekvárjait, húskészítményeit, szörpjeit, sajtjait és édességeit kóstolhatták- és vásárolhatták meg a látogatók. A rendezvényen leadott szavazatok alapján novemberben a Vásár kedvenc termelője Mircz Nárcisz sajtmester lett. A második helyezett Sáfrány László füstölt pisztráng készítő, míg a harmadik helyezett az erdélyi Gáll Erzsébet szörp- és lekvárkészítő lett.

2. Kézműves Magyar ízek Vásár kedvenc termelői2. Kézműves Magyar ízek Vásár kedvenc termelői

A gasztronómiai különlegességek mellett a Vásár számos más színpadi programmal is várta az érdeklődőket. A látogatók kipróbálhatták, hogy milyen az 'ország kolbász' töltés vagy a sajtkészítés. A karácsonyi hangulatot pedig csokimikulás-öntéssel és szaloncukor készítéssel hozták a színpadra.

Pap Krisztián, a Kézműves Magyar Ízek Kft. ügyvezetője szerint: „Ismét bebizonyítottuk, hogy igenis van kereslet a magyar ízekre, hiszen 15 000-en látogattak ki a Vásárra. Ezúton szeretnénk megköszönni minden egyes látogatónak, hogy vásárlásával segítette a magyar termelőket.” Hozzátette: „a Vásár azért különleges, mert itt minden terméket személyesen az előállítótól lehet megvásárolni, ezáltal sokkal személyesebb, mint egy nagyáruház, ahol csak a polcról emeljük le az élelmiszert.”

2.Kézműves Magyar Ízek Vására - 59Az első helyezett Nárcisz birtok gusztusos krémsajtjai

A következő Kézműves Magyar Ízek Vásárát előreláthatóan jövő húsvétkor rendezik, ahol a szervezők még nagyobb hangsúlyt szeretnének fektetni a húsvéti különlegességekre. Addig is hagyományos kézműves magyar ízeket lehet kóstolni és vásárolni az októberben megnyitott Kézműves Magyar Ízek Márkaboltban, ahol a Vásár belépőjegyének árából 1000 Ft levásárolható.

Olvassa el beszámolónkat a vásárról és nézze meg képgalériánkat itt.

Még nem értékelted

Kapcsolódó cikkek...

Helyszín: 
Millenáris
Időpont: 
2012. június 7 - 2012. június 10
Gourmet Fesztivál (Budai Gourmet)

Pompás étkek, zamatos italok kóstoltatják magukat a megújult Gourmet Fesztiválon – a Millenárison - június 7. és 10. között. Új és régi kiállítók érkeznek az ország minden tájáról: ott lesznek Magyarország legjobb éttermei, a legjobb borászatok, a legfinomabb pálinkák, sajtok, szalámik, sonkák, mézek, süteménycsodák, kézműves sörök és még sok más gasztroremek.

Demcsák Zsuzsa, Rákóczi Feri, Rúzsa Magdi és Borbás Marcsi a Budavári Libamájfesztiválon

Hétfőn délelőtt, a Budai Várban, a Magyar Nemzeti Galéria teraszán vonultatták fel a hazánk séfjei által megálmodott Budavári Libamáj fogásokat. A magyar sztárvilág közismert gourmet-i társaságában bemutatott ételeket egytől-egyig ugyanazokból az alapanyagokból, csak más elgondolás alapján készítették el a szakácsművészek. A Budavári Libamáj variációkat először június 1-3. között lehet megkóstolni a Budavári Libamájfesztiválon, amelynek célja a magyar libamáj népszerűsítése.

nyáriA hagyományokhoz híven, a Magyar Nemzeti Galéria ezen a nyáron is izgalmas táborokkal várja az érdeklődőket. Június végén és július elején egy-egy hetes turnusokban, a főváros festői szépségű helyszínén, a világörökség részét képező budai várnegyedben, az egykori királyi palota épületében kerül megrendezésre a „Képtári kaland”.