Ki a páciens? – Veszélyes vágy

Mindenkiben van egy kis pszichiáter. Ahogy például akadhat egy csöpp szerelő, zenész, informatikus, vagy akár kritikus. Kérdés, milyen fokon van jelen ez az illetőben, és mennyire van reálisan tisztában saját szintjével és képességeivel, hozzáállásával, nézeteivel, egyszóval önmagával.

Sokan úgy gondolják, jobban értenek ehhez-ahhoz, hogy ezt meg azt, így meg úgy kellene végrehajtani. Mások egyszerűen felvállalják hibáikat, azon címszó alatt, hogy a természet ellen kár viaskodni, de azért hevesen analizálgatnak. Persze meg van annak az oka, mint ahogy mindennek, miért szeretünk összekapcsolni dolgokat, másokra vetíteni problémákat, terelni a szót. Hosszú út vezet a lélek megfejtéséig, egy bonyolult személyiség feltérképezéséig. Hosszú, tekervényes és mindenki másképp járja be.

Akadtak olyanok, akik megpróbálták kitaposni az utat, és, ha a problematika összetettségéből fakadóan nem is tudtak bombabiztos recepttel szolgálni, megalapozták, majd kiegészítették a pszichoanalízis módszerét. Freud tette le az alapköveket, Jung pedig továbbcsiszolta azokat. A Veszélyes vágy ezt a veszélyes módszert járja körül.

2012. március 9. 10:05 -  
  ©Jung (Fassbender) egyik magánbeszélgetése Freud-dal (Mortensen)
Jung (Fassbender) egyik magánbeszélgetése Freud-dal (Mortensen)

Jungot (Michael Fassbender) és Freudot (Viggo Mortensen) egy konkrét eset hozza össze Sabina Spielrein (Keira Knightley) személyében. A heveny hisztériában szenvedő pácienst anyja biztatására Jung intézetébe viszik, ahol az ambiciózus doktor Freud módszerével kísérel meg rajta segíteni. Kezdetben a két orvos az esetről levelezés formájában cserél eszmét, idővel azonban személyesen is találkozgatnak.

A konfliktus igazán ott kezdődik el, amikor az orvos páciensével viszonyt kezd folytatni. Nem csak Jung van hatással a lányra, de Spielrein is a pszichológusra. Így válik Spielrein-ből tehetséges tanítvány, aki idővel igen nagy meggyőző erőre tesz szert mentoránál. A filmben például az anima és az animus fogalmakkal (az ellentétes nem belső tudattalan képviselője) kapcsolatban Spielrein tesz elsőként célzást.

Szerencsére definíciókkal és szakzsargonokkal nem terhelik le a néző agyát, és ez kétségkívül a film egyik nagy pozitívuma. Frappánsan és mértékletesen megírt párbeszédek hangzanak el, amelyek végig fenntartják az érdeklődést. Az utolsó harmadban találkozhatunk egy kis gyorsulással, mellesleg egy igen érdekes résznél, de a gondolat-csaták így is teljesen követhetőek maradnak.

Hogy bonyolódjon a szituáció, a három személy mellé megérkezik egy negyedik is, bár ő nem annyira meghatározó, mint inkább lökésszerű jelleggel bír. Otto Gross (Vincent Cassel), aki kevésbé közismert a pszichológia területén, Freud tanítványaként kezdte és anarchistaként végezte. Radikális nézeteivel szintén nagy hatást gyakorol Jungra, ám a film tulajdonképpen végig a nagy hármasra koncentrál.

2012. március 9. 10:10 -  
  ©A lelkes tanítvány szerepében Keira Knightley
A lelkes tanítvány szerepében Keira Knightley

Inkább Jung, semmint Freud szemszögéből mutatja be a történetet, ugyanakkor remek arányérzékkel és súlyozással látja el a másik két szereplőt is, így végül teljes mértékben nem tudunk azonosulni Jung nézeteivel, ahogy például Freudéval sem. De éppen ez adja a dolog szépségét! Mindháromnak valahol igaza van, mindegyikük valami fontosra talál és mégsem kerek teljesen a kép.
Spielrein a film vége felé meglehetősen belehúz, sőt, egy kis idő után gondolatai összeszedettebbé és megalapozottabbá válnak Jungénál. A művelt és okos hölgy különleges nem csak betegségében, de gondolkodásában is.

Keira Knightley változó intenzitással és némiképp egyenetlenül fogja meg ezt a személyiséget, abszolút vegyes érzéseket kiváltva. Spielrein kezdeti állapotát látva bevallom, valamennyire beleborzongtam, hogy a pszichológia területén kötött ki, úgy értem, ezúttal a másik oldalon, bár pozitívan is fel lehet fogni. Talán itt jön a képbe be az a bizonyos egyenetlenség.
Fassbender, mint Jung simább átmenetet képez a kezdetben kiegyensúlyozott és összetett, majd később a bizonytalanabb, misztikum felé hajló orvos között.
Mortensen pedig csöndben a hátérben visz mindent. Tekintélyt parancsoló, határozott és kissé rugalmatlan jelleme folyvást várakozást keltett bennem; újra és újra hallani akartam érveit.

És hogy kinek van igaza? A pácienst nem csak szembesíteni kell problémáival, de egy új, általunk helyesnek vélt irányba is terelni? Mi a helyes irány? Ki győz meg kit tulajdonképpen? Ki is a páciens?
Mindenkiben van egy kis pszichiáter. És mindenkiben van egy kis páciens. Azért arra kíváncsi lennék, mi lett volna, ha Spielrein-t apja javaslatára Freudhoz viszik, nem pedig Junghoz.

8/10 pont

Veszélyes vágy (A Dangerous Method) – színes, feliratos, angol-francia-német-kanadai-svájci thriller, dráma, 99 perc, 2011
Korhatár besorolás: 16 éven aluliak számára nem ajánlott

Rendező: David Cronenberg
Szereplők: Michael Fassbender, Viggo Mortensen, Keira Knightley, Vincent Cassel