GoodFood Világkonyha, április

2012. február 22. 14:50 - 
 ©  „Egy finom étellel bárkit boldoggá tehetünk” – Kulka János a konyhában, ízelítő a GoodFood Világkonyha áprilisi, második lapszámából:

…… „Kulka János amellett, hogy négy fantasztikus fogást készített el nekünk, meg is vendégelt bennünket és közben rengeteget mesélt. Magáról, a főzésről és a szeretetről.

Amikor megérkezünk hozzá, már kötényben fogad (és milyen jól áll neki!), mosolyogva üdvözöl és sorolja, hogy mi mindent készített elő: a húshoz a töltelék már a hűtőben pihen, hogy összeérjenek az ízek, és a citromos álom nevű desszerthez a krémnek szintén jót tesz egy kis várakozás. Közben megjelenik Morzsa, a tizenöt éves golden retriever is, aki barátságosan üdvözöl bennünket, szemmel láthatóan tetszik neki a sürgésforgás.
János lelkesen magyaráz, izgatott. Mint egy gyerek, aki a kedvenc játékát szeretné megmutatni a felnőtteknek: türelmetlenül, őszintén és magával ragadó módon. Mert a főzés számára ilyen: lelkesíti, kikapcsolja a hétköznapokból. Végre valami egészen mást csinál, mint amit nap, mint nap szokott, mondja, és ez jó! Alkot, de nem úgy, ahogy a színpadon vagy a kamerák előtt. Azt mondja, attól a legboldogabb, hogy látja, ahogyan a különböző anyagokból a keze alatt létrejön „valami” új. Valami, aminek íze van, amire jó ránézni, és amit örömmel kínál másoknak is, mert finom.
Az április lapszámban olvasható a színész zöld spárgás-fehérboros rizottója, a családi recept alapján készült sonkás remegős és egy citromos álom nevű desszert is.

A malac, a csusza és a canolli – vendégségben Dudás Szabolcsnál, az encsi Anyukám mondta séfjénél:

Encs, Petőfi út. Budapesttől 214 kilométer. Elsőre az ember akár el is sétálhat az étterem mellett anélkül, hogy észrevenné. Merthogy szerényen húzódik meg egy sarokban. De hiszen innen is kapta az eredeti nevét: a Sarok. És ebből lett mára az ország kedvence. Az Anyukám mondta. Ketten viszik, a Dudás testvérek. Szilárd a főúr, Szabolcs pedig, aki két évvel idősebb az öccsénél, főnök a konyhában és a pizzasütő kemencénél. Zavarba ejtően őszinték mindketten, teli jókedvvel, mediterrán lazasággal. Pedig – ahogyan sokan ebben az országban – ők sem túl rózsás anyagi körülmények közül indultak…

A receptek, amelyeket az áprilisi lapszámunkban megosztanak olvasóinkkal:
Sült velős csont petrezselyem salátával, házi kenyérpirítóssal
Kismalac hagymapürével
Tavaszi csusza
Ordás canolli

Gordon Ramsay ezúttal vaníliafagylaltos profiterolt készít karamellöntettel. A recept a Hónapról Hónapra rovatban olvasható”………


Sajtóközlemény, Kossuth Kiadó
2012. április 28.