Művészet a tavon. Csónakázás közben műalkotásokat nézegetni

2014. augusztus 7. és 20. között a Városligetben, a műjégpálya szomszédságában az Art Moments Central European Visual Art Festival (AMS) immár hetedik alkalommal várja látogatóit.

600 négyzetméternyi stégen hűsölhetünk a Városligeti Csónakázó Tó felett arab, közép-európai és magyar képzőművészek munkái között, és esténként irodalmi beszélgetéseket és koncerteket hallgathatunk a tóparton.

Az összművészeti fesztivál célja az, hogy közelebb hozza a kortárs képzőművészetet a hazai és külföldi közönséghez, valamint, hogy bemutatkozási és megmutatkozási lehetőséget biztosítson a feltörekvő és a már ismert hazai művészek számára. Mindezzel párhuzamosan teret ad a külföldi tehetségeknek erősítve a nemzetközi szakmai párbeszédet. Az Art Moments kiemeli a kortárs képzőművészetet a megszokott múzeumi, galériás környezetből, ezáltal jóval szélesebb közönséget tud megszólítani.

A 2014. augusztus 7. és 20. között lezajló fesztivál idei programjai a „melting pot” (olvasztótégely) tematika köré szerveződnek, a „teret adni, teret hagyni” mottó jegyében.

Magyarország földrajzi elhelyezkedéséből, történelmi szerepéből adódóan évszázadok óta különféle kultúrák és nemzetek befogadó és olvasztótégelye volt, ami számos problémát vetett fel az elmúlt századok során, de ugyanennyi értékkel gazdagította is hazánk kultúráját. A „melting pot”-ban való lét az élet valamennyi területét meghatározta gazdasági, szociológiai, befolyásolta politikai, vallási tekintetben és sokat alakított a térség kulturális életén. Kimondottan csak erre a térségre érvényes, csak itt létező értékek jöttek létre az itt élő sokféle nép magával hozott kultúrájának egy sajátos, a nagy „melting pot”-ban, olvasztó tégelyben kikevert egyvelegeként. Ezek a folyamatok – összeolvadás, egymásra hatás – és az általuk felvetett kérdések, nehézségek és a belőlük született újdonságok a mai napig működnek, napirenden vannak, sőt! Az elmúlt évtizedek egyre intenzívebbé váló globalizációs és lokalizációs folyamatainak világában még aktuálisabb és sürgetőbb ezek mibenlétének és hatásainak vizsgálata, megértése.

Az idei Art Moments fesztivál programjaival ezekre a kérdésekre reflektál a művészetet, mint a világban zajló jelenségekre elsőként és legérzékletesebben reagáló médiumot hívva segítségül - legyen szó képzőművészetről, designról, zenéről, táncról, színházról vagy irodalomról.
Számtalan képzőművészeti tárlat várja a látogatókat, a „melting pot” tematika jegyében.  Az Abu Dhabi Art Hub az arab kontinens különböző pontjain alkotó művészek munkáiból állít össze kiállítási anyagot, a közép-európai kortárs művészeket bemutató válogatás kurátora Fenyvesi Áron, a Trafó Galéria vezetője, a debreceni MODEM Szilágyi Lenke werkfotó sorozatával, a Kifordított Alfölddel  készül, amelyek Hajdú Szabolcs legújabb filmjének forgatása alatt készültek. A Liget Budapest megmutatja, milyen frekventált és élményekben gazdag volt valaha a Városliget, ezzel együtt bemutatja a liget rehabilitációs programját. Idén is bemutatásra kerül a MOME és a Mercedes Benz közös design projektje; a Best of diploma kiállítás, pedig a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem végzős hallgatóinak munkáiból válogat, valamint a fesztiválra érkezik a Cégér – Jó bornak tervezz címét! projekt idei 10 legjobb bor design terve. Asztalos Zsolt 2013-ban Magyarországot képviselte az 55. Velencei Biennálén a Kilőtték, de nem robbant fel videóinstallációjával, most Eszperantó című videó-sorozatát hozza el az Art Momentsre. A fesztivál fóuszából az irodalom sem maradhat ki: a Libri könyvborító kiállítása mellett esténként zenés irodalmi programok színesítik a fesztiválprogramot.

Az irodalmi programokat Juhász Anna, a Hadik Irodalmi Szalon vezetője állította össze. Az esti irodalmi beszélgetéseket felolvasás és zene kíséri. Az Art Moments vendége lesz Térey János, Rutkai Bori és a Specko Jedno, Dragomán György, Szabó T. Anna, Tóth Evelin és a TrioM jazz trió, a Dés család: Dés László, András, Mihály és Marci, valamint zenés slam est keretében számtalan slammer (André Ferenc, Mavrák Kata Hugee, Süveg Márk Saiid, Csider István Zoltán, Pion István, Simon Márton, Kemény Zsófi és a Worlds Are Melodies.)  A Magyarhangya elhozza a fotográfus-dada életét feldolgozó Vivian Maier nyomában című filmet, a záró napon, pedig Astor Piazzolla egyetlen operájának feldolgozása, a Nagyvárosok Máriája című zenés színházi előadás lesz megtekinthető, de még a tánc is helyet kap a fesztiválprogramban egy salsa est keretében.

Hétvégén a Szépművészeti Múzeum múzeumpedagógiai csapata indít workshopot, az Új Művészet standja művészeti kiadványokkal, a Wonderlab designvásár egyedi tervezésű termékekkel várja a látogatókat. Az Art Momentsre érkezők karszalagjukkal 50% kedvezménnyel tekinthetik meg a Műcsarnok aktuális tárlatát. A zárónapon a Budapest Baragoló indít interaktív városismereti versenyt, amelynek keretében a játékosok a Városligetet és a terület közvetlen környezetét ismerhetik meg.