Ezeket a borokat fogod inni a Sziget Fesztiválon

Jó borok lesznek a Szigeten és a többi nagy fesztiválon – ezt ígéri az idei beszállító, a Borháló.

Idén a Borháló Borkereskedés a nagy nyári fesztiválok, a Volt, a Balaton Sound, a BeMyLake, a Strand Fesztivál és a Sziget Fesztivál borbeszállítója. Alapos munkával, hosszas kutakodás után remek fehér és rozé fröccsborokat, kitűnő palackozott borokat sikerült lekötniük néhány magyar pincészetnél. A fesztiválok borait a társaság külön sajtókóstolón mutatta be. A két alapbor, a Kamocsay Ákos által készített Irsai Olivér és Merlot Rosé a Volton már vizsgázott: tízezer liter fogyott belőlük, a tavalyi mennyiség másfélszerese.

Legyen karakteres, üde és kellően savas, legyen illatos, de nem tolakodó. És legyen belőle több tízezer liter, tartsák mindig frissen és hidegen, és bármikor le lehessen tölteni belőle akár ezer litert is” – sorolta a Borháló borokkal, illetve termelőkkel kapcsolatos elvárásait Kathona Krisztián, a társaság beszerzési igazgatója. Kathona elmondta: a fröccsborok kiválasztásánál hosszas keresés után esett a választás a Kamocsay Ákos Irsai Olivérjére és Merlot Roséjára. Villánytól Egerig minden lehetőséget megvizsgáltak, és minden bort megkóstoltak, ami megfelel a logisztikai paramétereknek. Amelyeknek persze nem is olyan könnyű megfelelni: a Borháló annak érdekében, hogy a bor mindig friss legyen, akár naponta többször is szállít a fesztiválokra. A bort a normál pincehőmérsékletnél jóval hidegebben kell tárolni és szállítani, mert a vendéglátósok nem mindig tudják megoldani a hűtést, a meleg fröccs pedig olyan, mint „káposzta hús nélkül”: nem ér semmit se. A fahordós borok nemcsak emiatt estek ki, hanem azért is, mert nincs két egyforma hordó, így nem garantálható, hogy mindig pontosan ugyanaz a bor kerül a vendéglátóhelyekre. „A megfelelő bor felkutatásában mindenesetre nagy előnnyel indultunk mindenki máshoz képest, hiszen az országszerte 48 szaküzlettel működő Borháló egész évben azzal foglalkozik, hogy nagyobb tételben rendelkezésre álló, jó ár-érték arányú borokat kutasson fel vevői számára a feltörekvő pincészeteknél, illetve már ismert nagy borászatokat nyerjen meg” – magyarázta Kathona.

A borfajták és a konkrét tételek kiválasztásnál az volt a fő szempont, hogy nőknek és férfiaknak, időseknek és fiataloknak egyaránt szerethető fröccsöt adjanak, hiszen a fesztiválokon ebben a formában fogy el a bor zöme, viszont az adottságok miatt kicsi a szortiment. A fröccsözés miatt vezérelv volt, hogy a bornak jó savgerince legyen, túlérett szőlőből készült, tompa boroknak nem volt esélyük. „Ennek megfelelően fehérborban csak valamelyik illatos fajta reduktív, gyümölcsös, de decens változata jöhetett szóba, és a rozénál is az üdeség volt a fő szempont. Így esett a választás Kamocsay Ákos Irsai Olivérjére és Merlot Roséjára, amelyek a Volton már jól vizsgáztak: 10 ezer liter fogyott belőlük, másfélszer annyi, mint tavaly” – mondta Kathona.

Az igazi fröccs jó borból és szódából készül” – ezt már Kántor Endre ismert rádiós műsorvezető, borszakíró mondta a sajtókóstolón, felhívva a figyelmet arra, hogy a szóda négyszer-ötször annyi szén-dioxidot tartalmaz, mint az ásványvizek általában, még a direkt fröccsözésre szánt palackozott vizekben is csak harmadannyi szén-dioxidot van, mint amennyi ahhoz kell, hogy a szóda az utolsó cseppig kijöjjön a palackból. Az ásványvizek emellett általában egyedi íz- és illatanyagokat, ásványokat tartalmaznak, sok közülük egyáltalán nem alkalmas fröccs készítésére. A Szigeten és a többi fesztiválon a szervezők figyelnek rá, hogy semleges ízű vizet és ásványvizet forgalmazzanak, ami szódaként is jó fröccskomponens, és ásványvízként is megállja a helyét. „A szén-dioxid kihozza a borokból a jót és a rosszat is, felszabadítja az aromaanyagokat. Éppen ezért fontos, hogy az ember jó borból igya a fröccsöt, lehetőleg frissen keverve” – mondta Kántor.

Újságírói kérdésre válaszolva Kathona Krisztián elmondta, hogy a beszállító számára a fesztiválbor ára adottság, abból visszafelé számolva, az összes költség levonása után kellett megtalálni a maradékba beleférő bort. „Mi ezen belül nem a nyereséget, hanem a minőséget garantáló pincészetet és bort kerestük, mert nem az a célunk, hogy egy hét alatt sok pénzt keressünk, hanem az, hogy a bolthálózat az év minden hetében sikeres legyen” – mondta az igazgató.

A két alapbor mellett a Borháló öt palackozott bort is szállít a Szigetre azoknak, akik valami mást szeretnének. Ez a szortiment a Várszegi Pincészet boraira épül. Kathona Krisztián szerint a feltörekvő pincészet a Balatonboglári borvidék egyik legígéretesebb borászata, vörös és fehér borokban egyaránt nagyon szép tételeket készít, a fesztiválokon is kínált 2015-ös chardonnay-ját a napokban a balatoni borrégió legjobb fehérborának választották.

Kamocsay Ákos boraiban a Neszmélyi borvidék hűvösebb klímájának köszönhetően kiváló savgerinc van, amit a jó minőségű szikvíz még harsányabbá, frissebbé, ropogósabbá tesz. Az Irsai Olivért éjszaka szüretelik, hogy a gyümölcs hideg maradjon; bogyózás és zúzás után rövid ülepítés, majd nagyon kíméletes préselés következik. A must hűtött csővezetéken jut el a légmentesen zárt koracél tartályokba, ahol fajélesztős beoltással indul meg az erjedés, hogy a bor mentes legyen minden mellékíztől. A rozéborok rövid, 2,5–3 órás héjon áztatás után kerülnek a présbe, majd a tartályba. A tartályok hőmérséklete egyedileg szabályozható, az erjedés idején folyamatos vizsgálatokkal követik nyomon a bor alakulását. A gyümölcsösség és a száraz jelleg remek, üdítő szomjoltóvá teszi ezeket a borokat.

A Várszegi Pincészet az elmúlt években több borversenyen is szép eredményt ért el. 2013-as sárgamuskotálya a Gazdag László Borversenyen a legjobb fehérbor lett, és az Újborok Országos Versenyén is aranyérmet nyert, a 2014-es évjárat pedig az Illatos Borok Versenyén kapott ezüstöt. A pincészet 2013-as Rosé Cuvée-je a Gazdag László Borversenyen ezüstérmes, a Darányi Ignác Borversenyen aranyérmes lett. A 2013-ban szüretelt chardonnay a Gazdag László Borversenyen és a 2015-ös Vinagorán is ezüstöt érdemelt ki, a Borháló Sziget-szortimentjében is szereplő 2015-ös évjárat pedig a nemrég megtartott XIV. Balatoni Borok Versenyén elnyerte a „Balatoni Borrégió Legjobb Fehér Bora 2016” címet.