V. Pécsi Csokoládé Karnevál

Ezt még Gombóc Artúr is megirigyelné!

Az ország minden részéből érkező csokoládék vására, ehető látványosságok, csokiszökőkút, szakmai előadások, gyerekjátékok, bonbonkészítő bemutató és sok kóstoló várja az V. Pécsi Csokoládé Karnevál látogatóit február 4-5-én a Zsolnay Kulturális Negyedben.

A Zsolnay Negyed E78-as épületében összesen 18 kiállító részvételével zajlik február első hétvégéjén az immár ötödik alkalommal megrendezett Pécsi Csokoládé Karnevál. A látogatók találkozhatnak a magyar kézműves manufaktúrák csokoládé készítőivel, s egyedi, eddig talán még sosem kóstolt édességek közül válogathatnak.
Örömmel adunk helyet ismét a Csokoládé Karneválnak, hiszen olyan közös élményt kínál a családok számára, ami a gyerekeknek és a szülőknek egyaránt élvezetes – mondta Vincze Balázs, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezetője az esemény szerdai sajtótájékoztatóján.

A ZsÖK és a Csoko-Láda Csokibolt együttműködésében létrejövő rendezvény házigazdája Lokodi Ákos kreatív séf, aki a látogatók előtt készíti el rendkívüli csokoládés ételeit, amit természetesen az érdekelődők el is fogyaszthatnak.
Nemcsak az ízek, de a látvány is csábító lesz: az érdeklődők pillecukrot mártogathatnak a csokoládé szökőkút tejcsokoládéjába, de a legnagyobb látványosság a Pécsi Tudományegyetem 650 éves évfordulója kapcsán megalkotott, 30 kilogramm csokoládéból kifaragott 6-os, 5-ös és 0 számjegy, amely a látogatók szeme előtt készül el a helyszínen.

A Pécsi Tudományegyetem idén ünnepli alapításának 650. évfordulóját, és örülünk neki, hogy erről a kerek évfordulóról ilyen kedves módon emlékeznek meg a Csokoládé Karneválon. Ráadásul egyetemünk egyik kiemelt kutatási területe, a 3D nyomtatás is a fókuszba kerül, amely talán nemcsak az orvosi és építészeti területnek, de a csokoládékészítésnek is a jövőjét jelentheti – emelte ki Dr. Zeller Gyula, a Pécsi Tudományegyetem stratégiai és kapcsolati rektorhelyettese.
Valóban kiemelt szerepet kap a tudomány a karnevál során: a rendezvény vendége a Pécsi Tudományegyetem 3D projektje, amelynek képviselői kiállítást szerveznek a Kemence Galériában. A tárlat bemutatja a csokoládé és a 3D kapcsolatát, valamint megtekinthető lesz a helyszínen működő 3D nyomtató, amivel csokoládéformaként használható műanyagot fognak nyomtatni.

A karnevál két napja alatt öt szakmai előadás hallható, amelyeken ugyancsak megjelennek a legnépszerűbb édesség tudományos vonatkozásai, mint például a fenntartható kakaótermesztés és csokoládékészítés, valamint a csokoládé helye az egészséges táplálkozásban. Kiderül továbbá, hogy hogyan kell értelmezni a csokoládék csomagolásán található információkat és megkóstolható a maják különleges, vizes csokoládé itala, ami igazi kuriózum, hiszen legtöbben csak a tejjel készült finomságot ismerik.
A karneválon mutatjuk be az új, ízig-vérig pécsi csokoládénkat is, amely kilenc darab 70%-os étcsokoládé-mozaikból áll, csomagolása pedig puzzle-szerűen a Széchenyi teret mintázza – hangsúlyozta Mosonyi Éva, a Csoko-Láda Csokibolt tulajdonosa, a karnevál szervezője.

A gyerekek a belépésnél ajándék csoki smiley jelet kapnak, amit lenyalogathatnak a kezükről és különböző csokis játékok várják őket. Részt vehetnek a Kispék Műhelyen és kipróbálhatják Pom Pom animációs játékát. A mesesarokban L. Molnár Edit pécsi írónő saját csokis meséit olvassa fel a gyerekeknek. 
A karnevál ingyenes, de a szakmai programok regisztrációhoz kötöttek, melyet a Pécsi Csokoládé Karnevál Facebook oldalán található űrlap kitöltésével lehet megtenni.

A rendezvény díjköteles kísérőprogramjai:
A Csokoládé Karnevál alkalmából a Varázsóra rendhagyó természettudományos bemutatóval jelentkezik Legédesebb kísérletek címmel, február 4-én és 5-én a Látogatóközpont 24-es termében. A fizikusok bemutatják, hogy milyen érdekes kísérletek végezhetők többek között gumicukorral, pillecukorral és fagylalttal.
Csokoládés élményvacsorán vehetnek részt az érdeklődők február 3-án a Zsolnay Étteremben, asztalfoglalás a zsolnayetterem@gmail.com címen lehetséges.

A Karnevál után sem lesz hiány csokoládéból, hiszen a Zsolnay Negyed Zsolnay és csokoládé akciója egészen március 31-ig tart, ennek keretében a Rózsaszín Zsolnay kiállításra és a Család- és Gyártörténeti kiállításra jegyet váltó látogatók egy ínycsiklandozó forró csokoládét kapnak ajándékba. A finomságot valódi Zsolnay csészéből fogyaszthatják el a Csoko-Láda Csokiboltban.