Óriás falitálak bűvöletében

Újabb hét műtárggyal gazdagodott a Gyugyi-gyűjtemény.

Dr. Gyugyi László újabb – hét tárgyból álló – adományozásának köszönhetően szeptembertől már 692 darabot számlál a Zsolnay Kulturális Negyed ékkövének számító A Zsolnay Aranykora – Gyugyi-gyűjtemény című kiállítás.

A Zsolnay gyár aranykorának legszebb darabjait bemutató tárlat 2010-es megnyitása óta kilencedik alkalommal bővült. Az új műtárgyakban közös, hogy mindegyik aranybrokát technikával készült fali dísztál. Az aranybrokát eljárás a Zsolnay gyárban az 1880-as évektől terjedt el, a műtárgyak különböző technikával előkészített felületére színarany mázat vittek fel, így a rajzolt minták az arany háttér előtt tűnnek fel.

A tálak közül négy kifejezetten nagy méretű, 37-38 cm-es. A tárgyak közül ötöt Klein Ármin tervezett és rajzolt saját kezével, ezek többségében mitologikus motívumúak, többek között nimfával, amorettel és antik jelenettel díszítve. Egy tál Kaldeway Kelemen, egy pedig Zsolnay Júlia tervezői munkáját dicséri. Előbbi egy ónémet katona portréját ábrázolja, míg Zsolnay Júlia tálja népies díszítésű, tulipános virágdekorral.
Az új tárgyak méretükben és kivitelükben egyedülállónak tűnnek. A több mint 50 éves gyűjtői pályafutásom során sem én, sem más nem találkozott ilyen méretű Klein-tálakkal ilyen tökéletes kivitelben – emelte ki dr. Gyugyi László műgyűjtő.

Fantasztikus látni azt az elhivatottságot, ahogyan dr. Gyugyi László energiát nem kímélve kutatja az újabb Zsolnay darabokat a világ minden táján. Az ő lelkesedésének köszönhetjük, hogy bár állandó kiállításról van szó, a visszatérő látogatóinknak is tudunk újat mutatni időről időre – mondta Vincze Balázs, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezetője.
Az új tárgyak megtekinthetők a Zsolnay Kulturális Negyedben, A Zsolnay Aranykora – Gyugyi-gyűjteményben.