Telt házzal fut a Budapest Noir a premier előtti vetítéseken

A film november 2-től látható országosan a mozikban.

A Budapest Noir című film nagy sikerű jótékonysági gálabemutatója után a vidéki premier előtti vetítések és közönségtalálkozók telt házzal várták az alkotókat. A Gárdos Éva (Amerikai rapszódia, 2001) rendezésében készült Budapest Noirt múlt hét csütörtök óta több városban hatalmas érdeklődés mellett vetítették. A film rendezője mellett Kemény Ildikó, a film producere, illetve Kolovratnik Krisztián, Tenki Réka, Dobó Kata, Törőcsik Franciska és Anger Zsolt szereplők is elkísérték a filmet a premier előtti vetítésekre.

A Budapest Noir című nagyjátékfilmet eddig tíz alkalommal, tíz városban - Nyíregyházán, Debrecenben, Zalaegerszegen, Szombathelyen, Szegeden, Székesfehérváron, Veszprémben, Sopronban, Győrben és Budapesten -  közel kétezren nézték meg. A nézői reakciókról készült filmet a képre kattintva lehet megtekinteni.

Gordon Zsigmond, a kiábrándult bűnügyi újságíró egy brutálisan meggyilkolt fiatal lány halála után nyomoz a ’30-as évek Budapestjén. Csakhogy ez az ügy más, mint a többi, mindenhol falakba ütközik. Gordont hajtja a kíváncsisága, és minél jobban el akarják ijeszteni, annál kitartóbban követi a nyomokat. A szálak több irányba vezetnek, és úgy tűnik, senkinek nem áll érdekében az, hogy kiderüljön az igazság.

A forgatókönyvet Kondor bestselleréből Szekér András (A nagy füzet) írta, a film operatőre Ragályi Elemér (Magasiskola, Az ajtó, 1945). A 30-as évek Budapestjét Pater Sparrow (1, Burgundy hercege) látványtervező elevenítette fel, a jelmezeket Flesch Andrea (Tulse Luper bőröndjei, Burgundy hercege, Tiszta szívvel) tervezte.
A Budapest Noir a Pioneer Pictures gyártásában készült, vezető producere Kemény Ildikó. A Red Sparrow (főszereplők: Jennifer Lawrence, Joel Edgerton), a Colette (főszereplő: Kiera Knightley), és többek között az Atomszőke (főszereplők: Charlize Theron, James McAvoy) nemzetközi filmsikereket is jegyző Pioneer csapatának a Budapest Noir az első magyar mozifilmje. A Budapest Noir a Big Bang Media forgalmazásában 2017. november 2-án kerül a magyar mozikba.