VI. Vendégváró Fesztivál a nagyváradi Szigligeti Színházzal

Mrożek-dráma, Móricz-novella és Lázár Ervin-mese a Vendégváró Fesztiválon.

Január 19. és 21. között a Bethlen Téri Színházban vendégeskedik a Szigligeti Színház Nagyvárad. Az idén hatodik alkalommal megrendezett Vendégváró Fesztiválon minden évben egy-egy határon túli magyar színházi műhely mutatkozik be.

A nagyváradi színház mindhárom tagozata, a Nagyvárad Táncegyüttes, a Szigligeti Társulat és a Lilliput Társulat is egy-egy előadással érkezik. Az előző években meghívott társulatok után – Figura Stúdió Színház (Gyergyószentmiklós), M Studio (Sepsiszentgyörgy), András Lóránt Társulat (Marosvásárhely), Váróterem Projekt (Kolozsvár) és Aradi Kamaraszínház – ez alkalommal a Szigligeti Színház Nagyvárad vendégeskedik Budapesten.

A fesztivált péntek este a Nagyvárad Táncegyüttes Móricz Zsigmond novellája alapján észült Barbárok táncszínházi előadás kezdte, majd szombat este a Szigligeti Társulat Tangó - Sławomir Mrožek drámája három részben - című előadása folytatja, vasárnap délelőtt pedig a Lilliput Társulat invitálja a kicsiket és lélekben kicsiket Lázár Ervin híres meséjének színházi adaptációjára, A négyszögletű kerek erdőre.

Az esti előadások után kötetlen beszélgetést tartanak a színház kávézójában az alkotókkal és előadókkal. A fesztivál ideje alatt a Bethlen Galériában Tőkés Imola TÁNC-képző-(3)D-és című fotókiállítása, illetve Németh László Fricskából színházplakát című kiállítása látható.

Részletes program itt olvasható. Bővebb információ a színház oldalán.