Somnakaj születésnap sztárokkal

4 év, 60 fellépés, 50 helyszín, 45 ezer néző.

2014. április 4-én indult útjára az első ”roma” musical, a Somnakaj és talán akkor senkinek a fejében nem fordult meg, hogy olyan sikerszériát fog befutni az előadás, hogy a negyedik születésnapját a Nemzeti Színház színpadán fogja ünnepelni. A produkció szerepelt az ország majd összes nagy kőszínházában, és a születésnapi előadásra is nagyjából órák alatt elfogytak a jegyek.

A Müller Péter Sziámi által írd darab, igen sokat változott az idők folyamán, állandóan alakult, annak érdekében, hogy egyre nagyobb teret adjon a tehetségnek és a cigány kultúra térnyerésének. A zenészek, a szereplők, a táncosok olyan elementáris energiával vannak jelen a színpadon, amely már az első pillanattól kezdve elvarázsolja a nézőt, akik a közel két óra alatt, megismerhetik a kis cigánylány, Somnakaj sorsát, a születésétől a felnőtté válásig.

Két óra lendület, muzsika, tánc és ének amit színpadon láthatunk, és csak azok tudják, hogy mekkora munka van emögött akik benne vannak az előadásban. 
Az idei évben fogalmazódott meg Stromajer Andrea producerben, hogy a múlt ápolása, a jelen megteremtése mellett a jövővel is foglalkozni kell. Meghirdették több helyszínen a Somnakaj-tehetségkutatót, hogy az 5-18 éves énekelni és táncolni tudó hátrányos helyzetű gyerekek is lehetőséget kapjanak, hogy a még hátralévő pár előadásban megmutathassák a tehetségüket illetve felléphessenek a nemzet színpadára.

A Somnakaj mindig törekedett arra, hogy bizonyítsa a cigányok is értékes emberek és páratlan tehetséggel bírnak, amelyre jogosan lehetnek büszkék. Így fontos, hogy a gyerekek is büszkék lehessenek önmagukra és identitásukra. Székely János püspök így nyilatkozott erről: „Ha egy ember szégyelli az identitását, akkor nem tud egészséges, életerős, boldog emberré fejlődni. Olyan lesz, mint a fa, amelyet félig lefűrészeltek a gyökereiről.“ A Somnakaj azt éri el, hogy (..) „minél több roma fiatal büszke legyen a cigányságára, azonosuljon a gyökereivel, és kedvet kapjon ahhoz, hogy a benne rejlő kincseket kibontakoztassa, hogy szép és értékes életet éljen!“

2018. április 7. Somnakaj - Nemzeti Színház

A születésnapi előadáson már találkozhatnak az első válogatókon kiválasztott tehetségekkel. A válogatókat Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár Bereg majd Pest és Jász-Nagykun Szolnok megyében tartották. A kiválasztott tehetségeket az előadásig bemutatják a nagyközönségnek. A jubileumi előadáson vendégül látják azokat a sztárokat, akik eddig elkötelezettek voltak a munkákkal kapcsolatban.
Az elkövetkező napok határozzák meg ennek az egyedülálló értéket képviselő produkciónak a jövőjét.