Performansszal és kiállításmegnyitóval indult a 8. Monotánc Fesztivál

Május 15-én kezdődött a 8. Nemzetközi Monotánc Fesztivál, melyet kétévente rendez meg a Közép-Európa Táncszínház.

A mára összművészeti fesztivállá nőtt esemény fő helyszíne, a Bethlen Téri Színház mellett idén a Róth Miksa Emlékház is rendezvényhelyszín lett: a fesztivál ideje alatt – azaz öt napon át - itt látható Gergye Krisztián „Ha mi árnyak…” című performansz-sorozata. A fesztivál programban szerepel kiállítás, táncfilm-vetítés és mintegy 19 táncelőadás, köztük öt külföldi előadótól, illetve több hazai díjnyertes alkotás is.

A fesztivál hivatalos megnyitójára május 15-én került sor a Róth Miksa Emlékházban, a Gergye Krisztián Társulata bemutatója előtt. Elsőként Szögi Csaba fesztiváligazgató ismertette a programot, amelyben ismét az összművészetiség dominál. Gergye Krisztián térinstallációja és performansz-sorozata önmagában is jól példázza ezt, hiszen táncművészet, költészet, zene és képzőművészet találkoznak a múzeum udvarán megvalósuló performanszban.
A hazai alkotó-előadók impozáns névsorában szerepel Góbi Rita, Bakó Tamás, Ujszászi Dorottya, Nagy Csilla, Egyed Bea, Jakab Zsanett és Mádi László. A fesztiválra ez alkalommal is meghívást kaptak külföldi művészek - a szlovák Tomas Danielis, a bolgár származású Miroljuba Petrova, a japán Ayumi Toyabe, valamint Lee In Soo és Jaewoo Jung Dél-Koreából – akiknek produkcióit Petrányi Barna, a Pro Progressione ügyvezető igazgatója ismertette.
Harmadikként Pálosi István, a Magyar Mozdulatművészeti Társulat alapító tagja és az Orkesztika Alapítvány programvezetője, illetve Mándy Ildikó táncművész beszélt az egyperces táncfilmekről, amelyek idén először láthatók a Monotánc Fesztiválon az este 7 és 9-kor kezdődő programblokkok közt.

A megnyitó után 18 órától került sor Gergye Krisztián performanszának bemutatójára, majd ezt követően 19 órakor a Bethlen Galériában Eifert János: 3T (Tánc/Test/Természet) című kiállításának megnyitójára. A fotóművész 75. születésnapja alkalmából rendezett tárlatot Turczi István költő nyitotta meg.

“Ha mi árnyak…”
performansz-sorozat és térinstalláció
Gergye Krisztián bemutatója a 8. Monotánc Fesztiválon
Róth Miksa Emlékház (1078 Budapest, Nefelejcs utca 26.)
2018. május 15-19. minden nap 18.00-18.45 - kísérőprogramok: 16:30tól
Gergye Krisztián táncos, koreográfus, rendező, performer rendhagyó sorozattal jelentkezik, rendhagyó helyszínen a 8. Monotánc Fesztivál alkalmából.  A szabadtéri performansz-sorozat öt különálló részből áll, melyek mindegyike önálló darabként is értelmezhető. A premierre május 15-én került sor, majd 19-éig minden nap új előadást láthat a közönség a Róth Miksa Emlékház udvarán. Gergye Krisztián alkotótársai Zombola Péter zeneszerző  zongoraművész és Phillip Gyögy énekes előadóművész. A performanszokban felhangzanak Áfra János költő megzenésített versei.
Az előadás egyik legerősebb képi eleme egy térinstalláció, melyben helyet kapott Rabóczky Judit Rita - Lilith című szobra is. Maga az installáció a fesztivál időtartamában, a múzeum nyitvatartási idejében (minden nap 14 órától) külön is megtekinthető. A performansz-sorozat kísérőprogramjai 16-19-e között minden nap 16:30-kor kezdődnek a múzeum udvarán. A programok között szerepel rendhagyó koncert, beszélgetés, kiállítás és felolvasás is.
A rendező Gergye Krisztián keresi a határátlépés lehetőségeit. A szabadtéri előadással annak az alapvető törekvésnek a jegyében jár el, hogy kimozduljon a színház zárt, fekete teréből, és nézőinek szabadabb szemlélődésre adjon lehetőséget egy felfedezésre váró tér sajátos atmoszférájában. Ezzel egy időben több művészeti területet is összekapcsol: képzőművészetet, zenét, táncot, szobrászatot, fotóművészetet, festészetet, költészetet.
Az összművészeti sorozat egy nagyobb ívű rendhagyó terekbe tervezett előadás-sorozat első része, melynek folytatásán több vidéki nagyvárosban dolgoznak az alkotók.
Részletes program itt és itt.