Hűs szinti-pop, egyenesen Dániából az A38-on

A First Hate szinti-pop duó masszív nemzetközi reflektorfényben tavaly végigjárta Európa, Nagy-Britannia, sőt, Kína klubjait is.

Május 27-én az A38 Hajóra hozzák el hűvös, szinti vezérelte, csipetnyi Depeche Mode-dal meghintett dalaikat. A dán kettős ráadásul debütáló A Prayer For The Unemployed után most egy friss single-el indul újabb hódító hadjáratára.

Adott két fiatal srác – Anton Falck Gansted és Joakim Norgaard - akik mindenféle zenei edukáció nélkül nőttek fel a kreativitás és a design fellágvárában, Dániában, az inspiráló környezet hatására pedig olyan dalok fakadtak ki belőlük, amiknek nemcsak a közönség, de a kritikusok is csodájára járnak. A First Hate két kislemez után tavaly hozta ki bemutatkozó nagylemezét, amit máris Európa legmenőbb klubjaiban mutattak be, de játszottak már Amerikában és Kínában is. A Prayer For The Unemployed úgy hozza a pop dalok naivitását, hogy közben az útkeresés vagy éppen a szerelem témáját nagyon is intim megközelítésből veszi elő. Ezt a kettőséget így magyarázta Anton egy interjúban: “Tinédzserként kitaláltam egy titkos nyelvet, hogy senki se érthesse meg mit írtam a naplómba, de igazából ez egyfajta kevérke annak, hogy szeretnék mindent titokban tartan miközben érzek egy belső kényszert is arra, hogy valaki megtalálja a naplómat és kürtölje világgá, hogy mindenki megismerhesse. Ez egyfajta furcsa magány, amikor már nem tudod magadban tartani a benned lévő dolgokat és el kell mondanod valakinek, de nem tudod hogyan, tehát dalt írsz róla hogy az emberek valahogy megértsék.”

A dán duó először Trentemøller előzenekaraként játszott Budapesten, tavaly már önálló bulival tértek vissza hozzánk, ezúttal pedig egy vadiúj single-el és újrakiadott debütáló lemezükkel hozzák el hűs szinti-pop dalaikat. Stay tuned, találkozzunk május 27-án az A38 tetőteraszán.
A 10 éves Dürer Kert és a New Beat bemutatja:
2018. május 27. 19:30
First Hate (DK) - lemezbemutató turné
Grand Prix (DK)
A38 Tetőterasz
Jegyárak: 1.500 / 2.000 Ft
Elővétel itt.