Már a stáblista pazar felhozatalát szemlélve – Gwyneth Paltrow, Matt Damon, Laurence Fishburn, Kate Winslet, Jude Law - gyaníthattam volna, de mikor beleütközött a tekintetem a rendező nevébe, már el sem csodálkoztam, ki miatt vállaltak többnyire epizódszerepet Hollywood nagyágyúi. Steven Soderbergh az, akinek a hívószavára egybegyűltek, hogy Fertőzés című filmjében játszanak el egy – egyelőre még csak – rendezői sötét látomást.

Csak az egészen őrült és/vagy a beteljesületlen szerelmek szoktak efféle egyetértésben végződni: egyetértésben azzal, hogy a világ, amelyben születtek, nem normális.
Ez a kulcsszó pedig eléggé relatív dolog: mindegy, hogy könyvadaptáció, vagy saját kútfőből jött forgatókönyv diktálja, hogy legyél normális: valahogy sokkal egyszerűbb megjeleníteni, ha nem vagy az.

A címet azért választottam, mert erre a filmre szó szerint igaz. A három főszereplőnek ugyanis annyira rosszak a munkakörülményeik (őrült fönökeik miatt), hogy az egyetlen megoldásnak a halált látják. Nem a sajátjukat, hanem feletteseikét. Ám tévedés ne essék ez nem egy krimi, hanem vígjáték, így nyilván arról szól, hogyan ügyetlenkedik végig a "kivégzéseket". Egyszer érdemes megnézni ezt az amerikai vígjátékot.

Oldalak