A Titanic Filmfesztiválon láttam ezt a cseh-szlovák filmdrámát, melyben a kisvárosi életből való kijutás vágya és az atyai szigor találkozása jelenik meg. Nagyon érzelemdús, ám eléggé felkavaró és szívszorongató film a reménytelenségről, a kiábrándultságról, a tehetetlenségről. A női főszereplő egy magyar színésznő Bárdos Judit.

„Anya meg apa ivott, és apa mindig csak dolgozott, és ezért maradtam magamra” - a rendező szerint így kezdődnek a hagyományos szerkezetű filmek .Ő mást akart csinálni;valami rendkívülit, és igen, sikerült. Arcpirító képek, egyértelmű szexualitás. Much-Fals szerint filmje a magányról szól, de akárhogyis. Velős üzenet ez Dániából, szigorúan nem elsőrandira.

Lányok, fiatalok, vékonyak mégis felveszik a harcot a gonosszal szemben. Nagyon vártam már ezt a filmet, és ahhoz képest egy kicsit csalódtam benne. Azt gondoltam, hogy harcos amazonokat nézhetek majd ámulva, amint lekaszabolják a rosszfiúkat. Úgy ahogyan a Kill Bill-ben a Menyasszony, vagy Trinity a Mátrixban, vagy maga Lara Croft. Bevallom nagyon szeretem az ilyen női karaktereket, gondoltam itt majd rögtön öt ilyen szereplőt csodálhatok. Tévedtem.

Álomháború

A második részek és könyv-adaptációk kegyetlen tanulságai - miszerint mindig az első a legjobb, és a vásznon lehetetlen több száz oldalnyi akciót hozni - a Stieg Larsson-trilógia várva várt utolsó részében is igazolódni látszanak. Már az első kettőben is nehéz volt elfogadni, hogy a skandináv paradicsomok egyikében történik mindaz, ami. Ez csak hozzáad az élvezeti értékhez, sőt, a megoldáshoz is: mert emberi és szervezeti szinten is megmutatkozik, hogy olykor sem igazság, sem irgalom nem létezik; semmi sincs, csak a reváns.

Oldalak