Időpont: 
2009. augusztus 26 (Egész nap) - 2009. augusztus 30 (Egész nap)

Idén is a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) zárja a hazai fesztiválszezont, egyebek mellett az ifjú, de annál tehetségesebb Gabriella Cilmi, az európai nagy fesztiválok után Szegedre is ellátogató Guano Apes, az r&b és soul énekes, szövegíró, lemezproducer és színésznő Macy Gray vagy a hagyományos cigány népzenét korszerű elektronikával vegyítő nu-roma mozgalom zászlóshajója, a !DelaDap fellépésével.

Időpont: 
Ismétlődés minden 7. nap szombat júl. 25 2009-ig.
2009. július 18 (Egész nap)

Simai Kristóf 18. századi magyar szerző Gyapai Mártony, a feleség-féltő című komédiájával kezdődött a négy szombaton át tartó programsorozat a Budai várban, a Mátyás templom bejáratával szemben lévő zenepavilonban. Ezen a szombaton Török Ádám és barátai, majd 25-én a Fricsay Fúvós Együttes lép fel a Budavári Művelődési Ház által szervezett ingyenes rendezvénysorozaton.

Sopron, Lővér kemping, nyár. Mi más jut a fesztiválozó eszébe? VOLT. Immáron 17. alkalommal került megrendezésre a hűség városában a méltán népszerű fesztivál, ezúttal is remek hazai előadókkal és vegyes fogadtatásban részesült külföldi húzónevekkel.

Nem tudni, hogy a Balaton Sound népszerűségének vagy a szemfüles jegyüzéreknek köszönhető-e, hogy több hete elfogytak a hetijegyek, de most már a pénteki napra se lehet hivatalosan jegyet venni. Csütörtökre, szombatra és vasárnapra azonban még van jegy, amíg a készlet tart.

Időpont: 
2009. július 24 (Egész nap)

Az 1996-ban útjára indított Hyperspace rendezvénysorozat Magyarország és az egész közép/kelet-európai régió első számú techno megmozdulása. A magyar elektronikus zenei kultúrát lassan másfél évtizede formáló eseménynek köszönhetően generációk ismerhették meg a mindenkori legelőremutatóbb techno hangzás esszenciáját.

Időpont: 
2009. július 18 (Egész nap) - 2009. július 26 (Egész nap)

Idén is megrendezik Európa egyik legnagyobb tematikus ifjúsági fesztiválját a Pécsi Nemzetközi Kultúrhetet, vagy más nevén ICWiP-et (International Culture Week in Pécs). A rendezvénysorozat története során Közép-Európa és az Alpok-Adria térség egyik legismertebb és legnagyobb tematikus ifjúsági fesztiváljává vált, és közel 300 külföldi vendéget és magyar fiatalt vár 2009. július 18-26. között.

Oldalak

Hirdetés