Ezúttal az A38 Hajón von bűvkörébe május 24-én.

Omar Souleyman szíriai lakodalmakban kezdte karrierjét, ma már többek között a Glastonbury és a Roskilde fesztiválok színpadjain láthatjuk, de játszott a Nobel Peace Prize koncertjén és dolgozott együtt Björkkel is.  Most pedig ismét Budapesten, Táncra fel!

Omar Souleyman ünnepelt világzenei előadó. Hazájában, Szíriában indult karrierje, ahol lakodalmakon énekelt és mire megjelentette saját lemezét, már ötszáznál is több élő felvétel forgott kézről kézre a fellépéseiről. Omar Souleyman-t ugyanis aki látta, nem feledi, sőt újra látni akarja! Fején kefiával, arcán sötét napszemüveggel adja elő dalait, kántáló éneke és körtáncszerű zenéje miatt pedig pillanatokon belül elsodor minket is a tánc. Zenéjében éppen az a meghökkentő és egzotikus, ahogy a szíriai zenét elektronikával keveri, de marad végig hű önmagához.

A szíriai énekesre hamar felfigyelt a nyugat is: fellépett többek között a Glastonbury és a Roskilde fesztiválokon, a Warni Warni klipjéből mém lett, dolgozott együtt Björkkel, legutóbbi, To Syria With Love lemeze pedig Diplo kiadójánál jelent meg. Nálunk legutóbb pont ennek a lemeznek a bemutatójával járt egy éve, így már ránk fér az újabb adag sodró őrület május 24-én az A38 Hajón.

A New Beat és a Dürer Kert bemutatja: OmarSouleyman2 (SY)

A38 Hajó

2018. május 24.

Jegyárak: 5.500 / 6000 Ft

Jegyek itt.