A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) és szervezőtársai immár 4. alkalommal rendezik meg a Nemzeti Regattát - Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválját.

A kétnapos családi fesztiválon gazdag, ingyenes programlehetőségek közül tudnak választani a siófoki kikötőbe látogatók. Versenyek, ingyenes koncertek, gyerekprogramok, egészségsziget, valamint a települések különböző produkciói is izgalmas programoknak ígérkeznek. A rendezvény háziasszonya az idei évben is Ördög Nóra, a házigazda pedig Borbély Ferenc, aki egyben a vitorlásverseny szakértő kommentátora is.

Az idei rendezvény megnyitására a nagyszínpadon egy ünnepélyes megnyitó keretén belül került sor, melyet sajtótájékoztató követett a Siófok katamarán hajó fedélzetén. Kollár József a BAHART vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az évről-évre egyre sikeresebb nyári szezonnyitó rendezvényen idén 50 település méri össze tudását a vitorlásversenyen és 25 település a sárkányhajó versenyen. Érdemes kilátogatni a rendezvényre hiszen egész hétvégén települési színpadi produkciók várják a közönséget, mellyel párhuzamosan zajlik a vitorlásverseny és a sárkányhajó verseny a Balatonon. A Települési Ízek utcájában már délelőtt óta javában főznek a települési csapatok és kóstolni is lehet az elkészült finomságokból. A családias hangulatú rendezvényen rengeteg gyerekprogram közül lehet válogatni: a Katica Tanya jóvoltából népi fajátékokkal ismerkedhetnek a kicsik, körhintára is felülhetnek, játszhatnak a Playmobil gyereksarokban, valamint kézműves foglalkozáson is részt vehetnek. A rendőrség standjain játékos formában ismerkedhetnek a gyerekek a bűnüldözési feladatokkal, a rendőrségi autóval, ujjlenyomatot és rendőrigazolványt is készíthetnek, valamint célbadobás és KRESZ – teszt is várja őket, a tűzoltóság standjánál pedig tűzoltóautó és egy füstsátor várja a kicsiket és a nagyokat egyaránt.

A Vodafone - mint a rendezvény mobiltechnológiai partnere - jóvoltából egy különleges és hatalmas kamion - a Vodafone 5G Truck érkezett, ahol jövőbe mutató technológiákat próbálhatnak ki a látogatók két napon keresztül. Mindez interaktív virtuális kikapcsolódást nyújt kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Bárki kipróbálhatja, hogy milyen érzés repülni, beszélgethet egy robottal, vezethet a szimulátorszékből egy kisautót és a gyerekeket egy carrera versenypálya is várja. Az egészségmegőrzés jegyében a vendégek ellátogathatnak az „egészségszigetre”, ahol a Generali szűrőbuszai és a La Roche-Posay ingyenes anyajegyszűrő sátrai állnak a rendelkezésükre állapotfelméréssel. A parton zajló programok mellett sétahajózásra is lehetőség van egész nap. A vásártéren különböző kitelepülő árusok várják az idelátogatókat. Mindkét nap délutánján és estéjén sztárfellépőket is láthatunk és hallhatunk a nagyszínpadon, így szombaton fellép Vastag Csaba és az Irigy Hónaljmirigy, vasárnap pedig Péterfy Bori & Love Band, valamint a Hooligans zenekar.

A MOL Nagyon Balaton Rendezvénysorozat részeként szervezett Nemzeti Regatta minden érdeklődőt vár Siófokon a Hajóállomáson! Az eseménnyel kapcsolatban minden információ elérhető itt.