A világ nyári múzeumi kínálatából 25 kiállítást emel ki a londoni The Times, s közéjük sorolja a Szépművészeti Múzeum nemrég megvásárolt Renoir remekművét bemutató kamaratárlatot is.

A francia impresszionista mester Fekvő női akt című alkotása köré épült budapesti kamaratárlat a cikkben olyan kiállítások mellett szerepel, mint a New York-i Metropolitan, a párizsi Louvre, a Pompidou, a firenzei Uffizi vagy a madridi Prado tárlatai.

A tekintélyes brit napilap internetes kiadásában olvasható Wish you were here: 25 art shows to see around the world this summer című cikk kiemeli, hogy Renoir 1903-ban festett, most megvásárolt alkotása a múzeum elmúlt száz évének legértékesebb vásárlása.

A csaknem életnagyságú, 1903-ban festett akt 12,3 millió dollárért, azaz mintegy három és fél milliárd forintért került magyar tulajdonba. A festményt több mint száztíz éve, 1907-ben a Nemzeti Szalonban már láthatta kiállításon a magyar közönség, ám akkor a múzeum nem tudta megvásárolni az alkotást.  A kormány támogatásának köszönhetően Renoir remekműve visszatért Budapestre, ahol augusztus 20-ig egy erre az alkalomra összeállított kamarakiállításon találkozhatnak vele a látogatók.

A remekművet a Szépművészeti Múzeum gyűjteményében őrzött, korábbi Renoir-festmény (Fiatal nő mellképe) és néhány, a 20. század első felében a Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe került modern francia műalkotás – Paul Gauguin, Paul Cézanne, Eugène Boudin, Maurice Denis, Charles-François Daubigny, Camille Pissarro, és Pierre Puvis de Chavannes festményei – társágában láthatja a nagyközönség.