Régi bölcsesség ez a moziiparban producerek és rendezők között: ne készíts olyan filmet, amiben gyerek, állat vagy sok víz van – és a modern kiegészítés –: főleg ne 3D-ben. Az Oscar-díjas Ang Lee nemcsak kaméleon rendező, aki minden műfajból a legjobbat hozza ki (hisz ő készítette, az egymástól egészen távolinak tűnő Értelem és érzelem-et, Tigris és sárkány-t, Hulk-ot és Túl a barátságon-t), de nagyon bátor is. Legújabb, különösen látványosnak ígérkező filmje, a Pi élete (12E) (The Life of Pi, hazai bemutató: december 20.) ugyanis minden veszélyt egyszerre vállal: főszereplője egy kamaszfiú, egy tigris és a végtelen tenger – mindez természetesen 3D-ben.
Suraj Sharma-t 3000 jelentkező közül választotta ki a film főszerepére, amiben Pi egy mentőcsónakban hánykolódik a tengeren egy tigrissel összezárva.
– A szereplőválogatáson megkérdeztem Sharmát, mennyi ideig tudja visszatartani a lélegzetét – emlékezett a rendező. – Megmutatta: 15 másodperc volt a legjobb eredménye. Mondtam neki, gyakoroljon, mert a filmben legalább egyperces snittek lesznek a víz alatt; de a másfél percnek jobban örülnék.
A film hathónapos forgatásából három hónap varázslatos indai tájakon zajlott, három hónap pedig egy Tajvanon felépített hatalmas medencében: itt készültek a Csendes-óceánon játszódó jelenetek.

Ha már 50. évforduló, akkor adjuk is meg a módját. És, ha már itt tartunk, miért ne választhatnám a második epizódot a világ egyik legnépszerűbb, legismertebb és egyik legsikeresebb – ha nem a legsikeresebb – filmszériájából.

Azon gondolkoztam, mostanság milyen meggondolásból készítenek el egy ilyen témájú horrort. Vajon tényleg arra alapoznak, hogy vannak, akik még nem láttak – vagy nem eleget – ördögűzős filmet, és esetleg az 1973-as verzió is kimaradt életükből?