2012. május 25. - péntek

Miklós Hajnal: Kiolvadás

Kinyomtatom...Send by email
Helyszín: 
Molnár Ani Galéria
Időpont: 
2010. február 25 - 2010. április 16

Kiolvadás címmel látható Miklós Hajnal kiállítása a Molnár Ani Galériában, ahol a fiatal tehetség friss és könnyed festészetével életre hívja a természet és az ember már-már elfelejtett, de mégis örök érvényű kapcsolatát, ezzel idézve a közelgő tavaszt is.

Miklós Hajnal szülővárosa, Gyergyószentmiklós közelében kezdte megfigyelni és lerajzolni az őt körülvevő világot, elsősorban a természetet. 2000-ben felvételt nyert a Magyar Képzőművészeti Egyetemre, ahol 2006-ban diplomázott. 2005-ben Erasmus ösztöndíjjal Valenciában (Spanyolország) dolgozott. 2004-ben elnyerte az Első Josef Albers díjat, 2007-ben a Budapest Galéria művészeti alkotói ösztöndíját Gyergyószárhegyre, majd 2008-ban a szentendrei Barcsay-díjat.

Miklós Hajnalt leginkább az ember és a természet viszonya foglalkoztatja, megragadják az olyan motívumok, mint például a farkas, a nap, vagy a fa, amelyek egyszerre bírnak számára személyes tartalommal és ugyanakkor szimbolikus értékük is van. Hatással voltak a művészre a régi hagyományok is, ahogyan például nagyapja egy-egy nyírfát ültetett minden gyermek megszületésekor.

Miklos Hajnal: Kiolvadás

Miklós Hajnal mintegy barátként tekint a fákra, olykor késztetést érez arra, hogy átölelje őket, hallgasson velük, mintha bölcsen válaszolni tudnának az elhallgatott kérdésekre. Nyomon követhető az évek során, hogy eleinte egymás mellé festette a fát és az embert, aki előbb háttal fordult, majd szembe fordult a fával, mígnem teljesen eggyé nem váltak egy-egy alkotáson.

A Molnár Ani Galériában 2010. február 25-től látható kiállítás Miklós Hajnal elmúlt 2 évben készült munkáit mutatja be, ahol központi szerepet töltenek be a fenyők és a nyírfák, hogy egyfelől a gyermekkor emlékeit idézzék, másfelől felkeltsék a városban élő ember vágyakozását a közelükbe.

A látványt csupán néhány vonással, de hűen megragadó akvarellmunkák könnyedén és nagyvonalúan adnak teret egy-egy jelenetnek, amelyben szerepe van a vászon szabadon hagyott felületeinek, a fénynek és a tiszta színeknek. A kézzelfogható és a finom, anyagtalan világot szeretné így kifejezni a képzőművész.

Miklós Hajnal a jelenlétet, a pillanatot próbálja megragadni és közben az ember helyét ábrázolni a természetben, választ keresve arra is, hol érezhetjük magunkat igazán otthon.

A kiállítást 2010. február 25-én, csütörtökön 18 órakor Hemrik László, művészeti író nyitja meg.

Még nem értékelted

Kapcsolódó cikkek...

Helyszín: 
Sterling Galéria
Időpont: 
2012. május 24 - 2012. június 8

Piros Pünkösdöt ezer éve virággal köszöntik Európa sok országában. A Sterling Galéria 2012. május 24-én nyíló Virágok Világa - Világok Virágai című kiállitásán a legnevesebb hazai designékszerészek mutatják be az ünnep ihlette legfrissebb tárgyaikat. A június 8-áig nyitva tartó kiállításon olyan neves külföldi mesterek tárgyait is megcsodálhatja a közönség, mint Philiph Sajet, Fritz Maierhofer, Marta Mattsson, Denise Julis Reyton, Li-chu Wu és Perta Zimmermann.

Helyszín: 
Sterling Galéria
Időpont: 
2012. május 24 - 2012. június 8
sterlPiros Pünkösdöt ezer éve virággal köszöntik Európa sok országában. A Sterling Galéria 2012. május 24-én nyíló Virágok Világa - Világok Virágai című kiállitásán a legnevesebb hazai designékszerészek mutatják be az ünnep ihlette legfrissebb tárgyaikat.
Időpont: 
2012. május 11. 14:30

Az utolsó, korábban hűtőnek látszó, most már képzőművészeti alkotásként is funkcionáló csendeskabin is ideiglenes helyére kerül május 11-én: a szokatlan berendezést rendhagyó helyszínen, a Blaha Lujza téri metrónál próbálhatják ki 2 héten át a járókelők. Hogy a csend biztos legyen, ezen a napon 500 pár füldugót is kioszt a Hallásvilága.hu nonprofit szervezet.