2012. május 25. - péntek

SWOP II. – Budapest-Berlin

Kinyomtatom...Send by email
Időpont: 
2010. július 29 - 2010. szeptember 5

A most 20 éve alakult Block csoport folyamatos kapcsolatkereső törekvésével igyekszik az európai kulturális szcéna aktív részesévé lenni.

Ebbéli tevékenységének eredményeként, megalakulása óta állandó szereplője a hazai és nemzetközi képzőművészeti életnek, számtalan kiállításon és work-shopon vesz, részt illetve szervez itthon és külföldön egyaránt.

2008-ban a berlini Fluss (folyó) alkotócsoporttal közösen, Swop (csere) címmel nemzetközi projektet indított. Ennek keretében 2008 őszén Berlinben került sor az első Block - Fluss közös kiállítás megrendezésére, amelyet a Magyarországon is jól ismert Christoph Tannert, a berlini Künstlerhaus Bethanien igazgatója nyitott meg, és amely igen jelentős eredményeket hozott. A projekt folytatásaként, 2010. július 29-én nyílik SWOP II. címmel Budapesten a két művészcsoport közös kiállítása.

SWOP II. – Budapest-Berlin

A nemzetközi projekt célja egyfelől megtalálni azokat a pontokat, amelyek a képi gondolkodás és alkotás folyamatában jelentős hasonlóságokat mutatnak, illetve a hagyomány, a kulturális beágyazódás, az egyéni szemlélet, stb. okán egyértelmű különbözőségeket jelölnek, másfelől pedig elősegíteni a kulturális integráció folyamatát. Ez a folyamat semmiképpen sem mutathat az egyneműsítés, az uniformizálás irányába, hiszen posztmodern korunk talán legfontosabb erénye a sokszínűség hangsúlyozása, a különbözőségek elfogadása, és olyan keretek megteremtése és működtetése, amelyek a különböző értékek egymás melletti zavartalan létezését teszik lehetővé. A két alkotócsoport is ilyen elgondolások mentén szervezi közös megnyilatkozásait.

Még nem értékelted

Kapcsolódó cikkek...

Helyszín: 
Sterling Galéria
Időpont: 
2012. május 24 - 2012. június 8

Piros Pünkösdöt ezer éve virággal köszöntik Európa sok országában. A Sterling Galéria 2012. május 24-én nyíló Virágok Világa - Világok Virágai című kiállitásán a legnevesebb hazai designékszerészek mutatják be az ünnep ihlette legfrissebb tárgyaikat. A június 8-áig nyitva tartó kiállításon olyan neves külföldi mesterek tárgyait is megcsodálhatja a közönség, mint Philiph Sajet, Fritz Maierhofer, Marta Mattsson, Denise Julis Reyton, Li-chu Wu és Perta Zimmermann.

Helyszín: 
Sterling Galéria
Időpont: 
2012. május 24 - 2012. június 8
sterlPiros Pünkösdöt ezer éve virággal köszöntik Európa sok országában. A Sterling Galéria 2012. május 24-én nyíló Virágok Világa - Világok Virágai című kiállitásán a legnevesebb hazai designékszerészek mutatják be az ünnep ihlette legfrissebb tárgyaikat.
Időpont: 
2012. május 11. 14:30

Az utolsó, korábban hűtőnek látszó, most már képzőművészeti alkotásként is funkcionáló csendeskabin is ideiglenes helyére kerül május 11-én: a szokatlan berendezést rendhagyó helyszínen, a Blaha Lujza téri metrónál próbálhatják ki 2 héten át a járókelők. Hogy a csend biztos legyen, ezen a napon 500 pár füldugót is kioszt a Hallásvilága.hu nonprofit szervezet.