Várkerti Vigasságok és szürkemarha–mangalica Fesztivál Gyulán

Időpont: 
2010. augusztus 13. 0:00 - péntek - 2010. augusztus 15. 0:00 - vasárnap

Augusztus 13–15-ig a gyulai várkertbe egy kis „malackodással” egybekötött vigasságra invitál a Várkerti Vigasságok és szürkemarha–mangalica Fesztivál. A várkertben a három nap alatt folyamatos programokat kínál többek között az Országos Méhészeti Egyesület, melynek képviselői mézkóstolással, méztermelési bemutatóval, méhészeti eszközök bemutatójával és, természetesen, mézvásárral várják az édesszájúakat.

Az első napon mazsorettesek és lovas huszárok masíroznak keresztül a városon, élő zenés kísérettel. Felvonulnak a mesterségek lovagrendjei és lesz borapród- és borlovag avatás is.

A rendezvény második napján a „disznóságoké” lesz a főszerep. A mangalicából készült ételkülönlegességek főzőversenyének eredményeit bárki megkóstolhatja, persze csak zsűrizés után.

A harmadik nap a Harruckern Fesztiválé lesz. A Harruckern János közoktatási intézmény tanulói 1000 literes bográcsban főznek bográcsgulyást, Benke Laci bácsi irányítása alatt. A Gyulai Hagyományőrző Egyesület, pedig látványos birkasütéssel csalogatja a vendégeket. Aki hasában pedig még ezek után is maradt hely egy kis finomságnak, az semmiképp se hagyja ki a Gyulai kolbász készítési bemutatót. A gyerekek a Harruckern játszóházban bolondozhatnak, vagy kézműves foglalkozásokon vehetnek részt.

Esténként a Hooligans, Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra, a Big Band és más koncerteken táncolhatjuk le a napközben elfogyasztott finomságokat.

A rendezvény az első két napon (augusztus 13. és 14.) 17 óráig díjtalan, utána a belépőjegy 10 éves kor felett 500 forint. A harmadik nap (augusztus 15.) a belépés egész nap ingyenes.

Ha részletesen szeretne olvasni a programokról, a főzőversenyekről, akkor a www.varkertivigassagok.hu oldalon mindent megtudhat.