2012. május 25. - péntek

Jóga fesztivál 2010

Kinyomtatom...Send by email
Helyszín: 
WestEnd City Center
Jegyár: 
ingyenes
Időpont: 
2010. szeptember 12
Jóga

Szeptember 12-én vasárnap hagyományteremtő jelleggel rendezik meg a 2010-es jógafesztivált a West End tetőkertjében.

Bár a rendezvényen az összes nagy jógastúdió részt vesz, az a tény, hogy a West End tetőkertjében rendezik meg arra enged következtetni, hogy a rendezvény célja elsősorban az, hogy a jógát még nem gyakorló közönség ezt az életformát megismerhesse.

JógaJóga
Aztán lehet, hogy tévedek, és az összes stúdió jóganövendéke ott lesz és ez egy közösségkovácsoló feszvitál lesz a jógások számára, ahol a növendékek megismerhetik egymást, esetleg más studiókat és irányzatokat is kipróbálnak. Ugyanis 80 jógaoktató, 30 jógastúdió, 20 jógairányzat található majd meg a fesztiválon.

Az eseményhez ismert személyiségek: Dobó Kata, Kamarás Iván és Koós Réka is csatlakoznak, hogy minél többen vegyenek részt ennek az igen hatékony "sportágnak", sőt inkább életformának a bemutatóján, vagy inkább csak izelitőjén, hiszen 1 nap alatt nem lehet kiismerni ezt a szerteágazó spirituális és fizikai tevékenységet.

A rendezvényhez csatlakozik egy-egy játék is a facebookon és a helyszínen.
 

Facebook Fotópályázat!
Tedd fel a Jóga Fesztivál üzenőfalára a legjobb jógás fotódat és a legtöbb "Tetszik"-et kapott fotó tulajdonosa egy jógabérletet kap ajándékba!

Nyereményjáték!
A rendezvényen regisztrálók között, a jógastúdiók által felajánlott nyeremények és jógabérletek kerülnek kisorsolásra!
 

a rendezvény honlapja: www.jogafesztival.info


 

Még nem értékelted

Kapcsolódó cikkek...

Időpont: 
2012. július 17 - 2012. július 22
Irie Maffia, együttes

Csehországtól Zimbabwéig, Olaszországtól Burkina Fasoig számos országból érkező, a világzene ismertebb művészei és eddig elrejtett gyöngyszemei mutatkoznak be július 17-22-ig Balatonlellén, a Babel Sound fesztiválon. A nemzetközi sodor mellett természetesen a hazai zenei élet jelesei is fellépnek majd a Balaton-parti kisvárosban.

Helyszín: 
Park Strand Kemping
Időpont: 
2012. augusztus 21 - 2012. augusztus 26

A Gödör Klub kényszerpihenő helyett a közösségi nyaralást választotta: megrendezi első szabadtéri nyári fesztiválját, a Gödör Kempinget 2012. augusztus 21—26. között, Budapesttől alig 60 km-re Agárdon, a Velencei-tó kivételesen tiszta és mélyvizű strandján, 8000 négyzetméteres területen.

Helyszín: 
Millenáris
Időpont: 
2012. június 7 - 2012. június 10
Gourmet Fesztivál (Budai Gourmet)

Pompás étkek, zamatos italok kóstoltatják magukat a megújult Gourmet Fesztiválon – a Millenárison - június 7. és 10. között. Új és régi kiállítók érkeznek az ország minden tájáról: ott lesznek Magyarország legjobb éttermei, a legjobb borászatok, a legfinomabb pálinkák, sajtok, szalámik, sonkák, mézek, süteménycsodák, kézműves sörök és még sok más gasztroremek.