November 29-én, hétfőn 17 órakor Pálfi Balázs: Társas magány című fotókiállításának megnyitójára valamint Nagy Imre: Tíz év magány, avagy ne bántsátok a nyolcvanas éveket! című novelláskötetének bemutatójára várják az érdeklődőket a Pinceszínházba.

Önálló irodalmi kötettel jelentkezik a sportújságíró, reklámszövegíró- és nem utolsó sorban pedagógus - Nagy Imre.

Magánemberként ős-ferencvárosi, "gyógyíthatatlan lokálpatrióta". Haza-, pontosabban kerület-szeretete írásaiban is tetten érhető, a betűk, álnevek mögé rejtett hőseiből gyakran igazi lokálpatriótát farag még abban a korban is, amikor divat az elvágyódás. "Az út elején mindenki megtippelte, hol léptek le. Én nem városra fogadtam. Hanem a hazatérésetekre." "Akkor kellene álmatlanul forgolódnod, ha másnap idegenben játszik a Taktaharkány - ha mondjuk, odavalósi vagy -, nem hogy mi lesz a Manchesterrel Birminghamben..." Egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató írásaiban mesél múltról, jelenről, vidékről, városról, sportról, szerelmekről, nagy titkokról és még nagyobb megfejtőkről, lemoshatatlan szagokról, megválaszolatlan kérdésekről. Aprólékos személyleírásaiból kirajzolódnak saját barátaink, szomszédaink, ellenségeink képei, akár mi magunk, ráismerünk osztálytársakra, rég nem látott rokonokra, környékbeli kocsmák ivócimboráira, a sarki trafikosra, szerelmekre, korokra, évekre, helyekre, ahol mi is jártunk - és Nagy Imre éleslátásával, vitriolos humorával új színt kaphatnak feledésbe merült emlékeink.

A Tíz év magány, avagy ne bántsátok a nyolcvanas éveket! című kötet novellái nem csupán egy korszakot, egy életérzést idéznek meg, hanem - szerethető, megmosolyogtató, gyűlölhető - szereplői, történetei által mindennapjaink, korszakoktól független örömeit, keserűségeit, sikereit, kudarcait helyezi sajátos stílusban egyéni megvilágításba. Akár tíz év magány, akár száz, "az időkörben forog". A hol lírai, hol maróan ironikus hangvétel mindehhez a 80-as évek kulisszáit használja, betekintést nyújtva a történelem hátsóudvarába. "Boldog, békés időben születni a többség szerint jó ómen. Mások úgy vélik - mondván: ezt csak rosszabb követheti -, hogy nem annyira jó." Egy biztos, nyolcvanas éveken lehet nevetni, elgondolkodni, akár meghatódni is, csak egy valamit nem lehet: bántani egy rendszert lezáró évtizedet.

Pálfi Balázs

Tömeg. Tökéletesen idegen, hömpölygőn rezzenéstelen tömeg. És a tömeg legmélyén történetek, gondolatok, érzések, emlékek. Emberek történetei, emberek gondolatai, érzései, emlékei és pillanatnyi magányaik. Olyan magányok, melyek nem egy folyamat részei, nem egy lelki állapot részei, csupán villanások, alig érezhető és észrevehető villanások életünkben. Villanások melyek, pontosan ugyanúgy jelentkeznek ezer és ezer ember között, mint amikor teljesen egyedül vagyunk. Magányaink, amik a nagyváros forgatagában is ránk törnek, amikor körülvesz minket ez a tökéletesen idegen hömpölygő, lelkileg rezzenéstelen tömeg. Mikor elsétál mellettünk a reggeli metrón az a férfi rezzenéstelen arcával. Mikor egy padon ülve valami régi elfecsérelt pillanatot várunk, vagy amikor esténként meghalljuk azt az emlékezetes dallamot úgy, hogy azok is hallják, akik bérházunk ablaka alatt sétálnak a hűvös köveken."