2012. május 25. - péntek

Nádas Péter és Joachim Sartorius közös estje

Kinyomtatom...Send by email
Helyszín: 
Goethe Intézet
Időpont: 
2011. május 24. 18:00

Két elismert európai író, Nádas Péter és Joachim Sartorius estjével zárja irodalmi évadját a budapesti Goethe Intézet. Sartorius versei idén tavasszal jelentek meg Nádas Péter fordításában a Jelenkor Kiadónál. A 2011. május 24-én., kedden, 18 órakor az intézet székhelyén, a Ráday u. 58. zajló esemény moderátora Forgách András.

Nádas Pétert több mint tíz esztendeje foglalkoztatja Joachim Sartorius költészete. Fordításainak egy része már olvasható volt az 1998-as „Mondom kinek” című kötetben. Az 1946-ban született német költő az elhallgatás határán egyensúlyozó verseivel méltó kihívás elé állította fordítóját, amiről az új, „Egykor voltak „címet viselő kötet bemutatóján – a szerzők jelenlétében – a közönség is megbizonyosodhat.

Joachim Sartoriust nem csupán költőként, hanem prózaíróként és esszéistaként, valamint kiváló fordítóként is számon tartják, ezeken túl pedig meghatározó alakja a német kortárs kultúrpolitikának. Eddigi pályája során számos fontos pozíciót töltött be, többek között a DAAD Berlini Művészeti Programjának vezetője és a Goethe Intézet főtitkára is volt. 2001 óta a Berlini Ünnepi Játékok intendánsa. Sartorius, Tuniszban nőtt fel, később New Yorkban, Isztambulban és Nicosiában egyaránt hosszabb időt töltött diplomataként, költői értelemben is utazó, aki földrajzi, történelmi és nyelvi távolságokat hidal át verseivel. Más kultúrák és más költők iránti nyitottságáról és önzetlenségéről számos általa szerkesztett antológia tanúskodik. Sartorius a 90-es évek közepén a Collegium Budapest ösztöndíjával hosszabb időt töltött Magyarországon.

Nádas Pétert európai rangú íróként tartják számon mind itthon, mind külföldön. A 60- as évek vége óta publikál főként regényeket, elbeszéléseket és esszéket, de színdarabjai is fontos részét képezik életművének. Legismertebb művei közé tartoznak regényei, az Egy családregény vége (1977), az Emlékiratok könyve (1986) és a Párhuzamos történetek (2005). Könyveit számos nyelvre lefordították. Az európai irodalmi fesztiválok állandó vendége. Az Emlékiratok könyve Franciaországban az év legjobb idegen nyelvű könyvének járó díjat kapta meg (1998), a német Rowohlt kiadó pedig az 1999-es Frankfurti Könyvvásárra nyolc kötetben jelentette meg az író válogatott műveit. Számos elismerésben részesült mind külföldön, mind itthon, többek között József Attila-díjat, Kossuth-díjat és Palládium-díjat kapott. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.

Még nem értékelted

Kapcsolódó cikkek...

Időpont: 
2012. május 24. 19:00
A Kispolgárok kapcsán, másképp
 Aki látta a sorozat első kettő, a Cigányok és A’ filozófus című előadáshoz kapcsolódó estjét, az tudja: a Kettőspont – AEGON-est a Katonában élvezetes, gondolatébresztő művészeti összjátékot nyújt egyetlen alkalomra.
Időpont: 
2012. május 30. 18:00
szörényi Legendák és valóság a Pilisben, 
 A gigászok küzdelmétől a Holdvilágárokig  -Sashegyi Sándor helytörténész emlékezetére.
Időpont: 
2012. június 16
gladi
Adrenalin, veszély és izgalom várja a ketrecharc nézőit, akik igazán exkluzív környezetben élvezhetik a modernkori gladiátorok látványos küzdelmét.
 A küzdősportok királyának is nevezett sport az USA-ból indulva hódította meg a világot, mára világszerte széles rajongótáborral rendelkezik.