Fülöp Gábor (1981) 2009-es acb galériabeli kiállításával hívta fel magára a szakma, a közönség, és nem utolsó sorban a gyűjtők figyelmét. Legnagyobb erényének technikai virtuozitásán felül a faszobrászat hagyományos technikájának sajátos újraértelmezése tekinthető.

Érdeklődésének középpontjában az élő organizmusoknak az egymással és környezetükkel való viszonya áll, visszatérő témája az emberi test. Gondolkodásában nagy szerepet kap a keleti filózófia, műveiben leginkább a panteizmus szemlélete érhető tetten. Kiemelt figyelmet szentel szobrai felületének, mely a belső és a külső határaként egyszerre elválaszt és összeköt. Az elmúlt egy évben a fa mellett előszeretettel használ egyéb anyagokat, melyeket önmagukban, egymással vagy fával kombinálva alkalmaz.

Fülöp Gábor: Cím nélkül

Víz című kiállításán három új szobrot mutat be, melyek mindegyike kötődik a vízhez mint anyaghoz, közeghez. A három alkotásban – melyek közül az egyik emberalak közös munka Hegedűs Anett Lillával – három különböző felvetés valósul meg mind plasztikai értelemben, mind a témához való viszony tekintetében. A víz megjelenik a kiállításon a maga anyagi mivoltában – az egyik szobor alkotóelemeként –, máshol az immateriálissal, a megfoghatatlannal, illetve a keletkezéssel és az elmúlással megfeleltetve. Sokrétű szimbolikája a közvetlen utalásokon túl további jelentésrétegekkel gazdagítja az egyes műveket, s ugyanígy a kiállítás egészét is.

A kiállított szobrok közül csak az egyiknek az anyaga fa, a két életnagyságú emberalak szintetikus anyagokkal (egyik esetben víztiszta gyantával, másik esetben egy speciális ragasztóanyaggal) való kísérletek eredményeként öntés, majd utólagos felületi megmunkálás során lett létrehozva. A formaalakításban felbukkannak olyan, a művészre eddig is jellemző stílusjegyek, mint például az archaikus szobrokat idéző testtartás, a gondos kidolgozottsággal hangsúlyozott organikus felületek, vagy a negatív formák kitüntetett szerepe, melyek Fülöp Gábor alkotói fejlődése útjelzőiként időről időre, így a bemutatott művekben is újragondolásra kerülnek.

A kiállítás a művek tematikus vezérmotívum köré szerveződésén túl alkotói állásfoglalás magáról a szobrászatról, a biztos technikai tudás, a műfaji határok felfedezése felé irányuló kísérletezés és az ezekben rejlő művészi kifejezési lehetőségek szintéziseként.