20 éves a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál!

Időpont: 
2016. január 7. 19:00 - csütörtök - 2016. január 11. 19:00 - hétfő

A világ számos pontjáról érkeznek a legsikeresebb produkciók, hogy megmérettessék magukat a szakma legnagyobbjai, kiválóságai előtt.

2016. január 7-11. között 11. alkalommal rendezi meg a Fővárosi Nagycirkusz a világ egyik legrangosabb cirkuszművészeti seregszemléjét, a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivált.

Az 1996-ban útjára indított, a nemzetközi szakmai világ érdeklődésére is számot tartó seregszemlén a tradicionális cirkuszművészeti produkciók mellett megjelennek az új, kortárs irányzatok is; izgalmas kísérletek, művészi törekvések teszik még színesebbé a kínálatot.

A fesztivál célja egyrészt, hogy egy széles látképet nyújtson a világ legkiválóbb cirkuszművészeti produkcióiból, másrészt, hogy a legsikeresebb magyar csapatokat is bemutassa a közönségnek. A versenyprogramon kívül megrendezik a magyar műsort is, amelyen hazai előadók és az utánpótlás, az ígéretes tehetségek is bemutatkoznak a közönségnek.

13 országból érkeznek a művészek: Németország, Spanyolország, Ghana, Oroszország, USA, Ukrajna, Mongólia, Kolumbia, Olaszország, Portugália, Románia, Franciaország és Magyarország világhírű artistái is fellépnek a fesztiválon. A zsűribe a cirkuszművészeti szakma legjobbjait várják, többek között Charile Chaplin fiát, Eugene Chaplin-t, Peter Dubinsky-t, a Firebird Production elnökét, Helmuth Grosscurth-ot a ECA elnökét, de megtiszteli jelenlétével az eseményt a Pueblai Egyetem Cirkuszi tanszék, a Krone Cirkusz, a Rigas Cirks, valamint a Royal Theatre Carré igazgatója is.

A 2016-ban megalakulásának 20. évfordulóját ünneplő fesztiválhoz kapcsolódóan január 11-én rendezik meg az ECA konferenciát, amelyen a cirkuszművészet presztízsének növeléséről, társadalmi üzenetéről és a modern cirkuszi technikáról tanácskoznak majd a szakmai kiválóságok.

A fesztivál ideje alatt több kapcsolódó programot terveznek a szervezők: ekkor rendezik meg a Tihanyi 100 kiállítást, amellyel a Los Angelesben élő világhírű bűvészt, a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál zsűrijének tiszteletbeli állandó tagját, Czeisler Ferencet köszöntik 100. születésnapja alkalmából.