A szemerkélő esőben nem találkozok gésákkal a Várkert Bazár Testőrpalotája előtt, csak egy igen diszkrét kiírással, amelyből megtudom, itt  van

a "Gésák a Duna-parton" című kiállítás. A cím megtévesztő - mondom ezt már a kiállítás megtekintése után - de elismerem, jól cseng és csak egy kis füllentés van benne. Kicsi. A magyarázó második cím korrekt: A japán kultúra hatása a magyar művészetre, de ez száraz, nincs benne közönségvonzó íz, különleges zamat.  És ugye valami kell, ami miatt betérünk egy kiállításra? Mondjuk egy jó cím: Gésák a Duna-parton.
Nincs prospektus, szórólap, ismertető - amelyeken általában (legyünk őszinték) átfut a szemünk  és olvasás után kidobjuk a papírt a szemétbe (környezettudatos ember a szelektívbe). Ez nincs, de van egy lelkes, kedves kurátor, aki körbevezet a kiállításon. Mivel korán érkeztem, már túl vagyok egy "nézésen", a két szinten található kiállítást végigjártam és végigolvastam. A molinók szövege érthető átlagos múzeum látogató számára is, bár piszkált a kisördög, hogy nagyon "iskolás lenne", ha a használt japán szavak  magyar megfelelője (mondjuk zárójelben) fel lenne tüntetve? El tudom képzelni, hogy a tsuba-ról nem mindenkinek ugrik be, hogy a japán kardon levő kézvédőt hívják így. Kimondottan örültem, hogy a molinón olvasható nagyságúak a betűk, kimondottan zavart a tárlók egy részén a kb. derékmagasságban elhelyezett szöveg. Nem tudományos és nem is alapos megfigyelésem szerint, nem voltam egyedül, aki egyes képek előtt sasszézott, hogy lássa is a képet, azaz nem voltam megelégedve  a képek megvilágításával.

De a lényeg, a lényeg: a kiállítás.
Japánból a XVII. századtól kezdve a XVIII. századi bezárkózásig holland kereskedők által érkeznek  Európába az imari vagy aritai porcelánnak nevezett termékek.
Hatására kihívásnak tekinti a Nyugat, hogy ő is tudjon porcelánt gyártani, s a mesteremberek hűen tudják másolni a színeket, motívumokat.
Amikor Japán újra megnyitja a XIX. század végén kikötőit a világ előtt, az addig "ismeretlen" japán kultúra tárgyai az európaiak érdeklődését is felkeltik. A közönség először az egzotikumot látja bennük, hogy a gyűjtők mit, ebbe ne menjünk bele, de Angliában és Franciaországban megjelennek az első komoly, nagy japán művészeti gyűjtemények, amelyeket aztán más országok magán – és állami gyűjteményei követnek. A XIX. század közepétől Japán és a japán művészek által insprirált műalkotásokat egységesen „japonizmusnak” nevezzük. A kiállítás bemutat egy folyamatot, hol, mikor jelennek meg a magyar művészetben a japán motívumok. Többször egymás mellé állítja a japán „mintát” és a magyar művet – illetve, hogy egy japán téma, motívum, díszítés, stílusjegy hogy jelenik meg egy-egy magyar műben. Láthatjuk, hogy az átvétel itt más, mint az aritai porcelánok idejében – nem másolás. Legjobb példák erre a budapesti színházi előadásokhoz vagy magánembereknek (hölgyeknek) tervezett kimonók, amelyek csak a nevükben és kinézetükben kimonók, de nem elégítenék ki a szigetországbeli kritériumokat. Mire a kiállítás végére érünk – időben ez az 1920-as éveket jelenti -  a japán motívumok már teljesen beépülnek a magyar művészek alkotásaiba, nem kuriózumok, hanem a mű szerves részei – és talán mondhatjuk azt, hogy a japán művészet is beleolvadt a magyar és a világ többi nemzeti művészetébe (már tudniillik ismerik, használják, alkalmazzák – s nem utolsó sorban gyönyörködnek bennük). De ezek nagy szavak.
Egyszerűen (és csak ízelítőül): láthatunk Herendi- és Zsolnai műtárgyakat és mellettük eredeti japán kerámiákat, de van Székely Bertalan, Csók István, Rippl-Rónai festmény és japán fametszet is. Plakátok kimonós hölgyekkel, eredeti japán és magyar kimonók.Gésák? Olyan kép is van.
Akit mélyebben érdekel a téma, annak a figyelmébe ajánlom a nemsokára megjelenő katalógust, amely az ismertető szerint tudományos alapossággal, de mégis olvasmányosan dolgozza fel a japonizmus témakörét.
Aki meg csak sok szépet akar látni, az menjen el a Várkert Bazár Testőrpalotájába – nem fog csalatkozni! Ha pedig úgy gondolja, hogy jó lenne tárlatvezetést végighallgatni (amit nagyon ajánlok), egy dátumra hívom fel a figyelmüket:
2017. március 05. (vasárnap) – 11:00
A tárlatvezetés díja a belépőjegyen felül 500 Ft/fő és 1 órás időtartamú.

Helyszín: 1013 Budapest, Ybl Miklós tér 2.
A kiállítás 2017. március 12-ig tart nyitva.