Helyszín: 
Időpont: 
2012. október 12. 0:00 - 2012. október 16. 0:00

Több nemzetközi fesztiválon is díjazott finn dokumentumfilm Miesten vuoro – A lélek gőze nyitja meg Budapesten a második Finn Filmnapokat.

Őfelsége leghűségesebb titkosügynöke fél évszázaddal ezelőtt ezelőtt mutatkozott be először a filmvásznon, így a jubileum tiszteletére október 5-én nemzetközi Bond napot tartanak. Ian Fleming Bond-regényei nyomán 1962-ben, Albert R. Broccoli és Harry Saltzman gondozásában készült el az első film Sean Connery főszereplésével, a Dr. No. A 007-es története egyébként rekorder, a legrégebb óta futó filmszériának számít: az idén mozikba kerülő 007 – Skyfall a sorban a 23. Bond film.

Első szurkolói élményem a kérgesteknősök fajához kötődik. Gyerekkorom egyik kedvenc televíziós természetfilmje volt az, amelyik a teknősök tojáslerakását mutatta be, majd ahogyan az irdatlan óceán irányába kotornak a mini páncélosok, miközben a rájuk leselkedő veszélyekről a narrátor folyamatosan tájékoztat. Amikor pedig a sikeres vízbe érkezésüket látva a megkönnyebbüléstől boldogan sóhajtottam fel, akkor közölte velem a hang a tévéből, a tengert elérve kell csak igazán megküzdeniük a kicsiknek az életben maradásért. Puff neki!

Oldalak