Sokféle karakter bőrébe belebújt már Gerard Butler az elmúlt években, pl. láttuk Drakulaként, vagy egy számítógépes játék részeként, fejvadász exférjként, vicces TV-s szereplőként, vagy akár romantikus filmben. Tulajdonképpen azt mondhatjuk, hogy mindegyik szerepben megállta a helyét és ami még ennél is furcsább, hiteles maradt. Most egy merőben új szerepkörben látjuk és ez is nagyon jól áll neki.

A  filmgyártók jövőre is rengeteg filmmel készülnek Nekünk, amik között vannak folytatások és új filmek egyaránt. Sok olyan alkotás is van, amikről hónapok óta hallhatunk, mert kiszivároktak előzetesek, plakátok vagy a forgatás kulisszatitkai. Ezek közül szeretnék bemutatni néhányat (vagyis konkrétan húszat). Nyilván ennél sokkal többet is lehetne, és biztosan lemaradnak olyanok, amiket egyesek várnak. A lista leginkább aszerint készült, hogy én milyen filmekre vagyok kíváncsi, ennek az az oka, hogy valamilyen módon válogatnom kellett.
A sorrend az általam legkevésbé várttól a leginkább vártig van felállítva. A filmekhez a magyarországi várható megjelenés dátumát írom, de természetesen ezek nem fixek, hiszen néha előfordulhat egy-két hetes csúszás. Amikhez már van szinkronos vagy feliratos előzetes azokat beletettem a  cikkbe, amihez még nincs azt megígérem, hogy idővel megmutatom Nektek. Na nézzük akkor!

Félénk és nagyon merész is. Jó példa Terrence Malick skizoid jellemvonásaira, hogy a rendező nem vette át az Arany Pálmát Cannes-ban Az élet fájáért. Inkább a producerét küldte porondra, akit a szakma legalább annyira (el)ismer. De a szakma olykor igen kis szelet, a műértő néző pedig kihalófélben van: nem biztos, hogy úgy ért Malick nyelvén, ahogy R. De Niro.

Tegnap kihirdették a 69. Aranyglóbusz (vagy Golden Globe díj) jelöltjeit, a legtöbb jelölést George Clooney kapta, mivel rendezőként és színészként is jelölt. Érdekes, hogy A segítség című filmet, ahogyan várható volt sok kategóriában jelölték, egyedül Emma Stone nincs a jelöltek között. A sorozatok között az HBO és  Showtime produkciói kapták a legtöbb jelölést, de azért az ABC és a FOX is képviselteti magát.
A Golden Globe jelölés általában szinte biztosan magával hozza az Oscar jelölést, sőt általában a győztesek is hasonlóak. A díjátadóra január 12-én kerül majd sor, amit az HBO közvetít.

Ki is ez a címben említett újságíró? Természetesen Hunter S. Thompson, az ő emléke előtt tiszetelgnek a film készítői. Olyannyira, hogy a forgatókönyv Thompson azonos című regénye alapján készült. Maga a sztori nem is annyira lényeges, mint az ahogyan Johnny Depp belebújik a karakter bőrébe. Szerintem Oscar gyanús!

Oldalak