Bemutató március 16-án, 19 órakor a Maladype Bázison.

Euripidész gazdag drámai költészetéből (90) mintegy 17 tragédia és egy szatíra maradt fent, ezek közül is, számos munkájának témája a női sors. Különös érzékenységgel, együttérzéssel közelít lány, szerető, feleség, anya – szerepekhez, nevükön szólítja őket egy olyan társadalmi környezetben, melyben leginkább mint vagyonjavak léteztek, és a hangjukon beszél, bátran és meggyőző erővel. A Trójai nők az esztelen háborút követő keserű béke krónikája: női szemmel. A legyőzött trójai ház lányai, asszonyai a kegyetlen megtorlás tehetetlen prédái. Megcsúfoltan, reményvesztetten várják a rájuk kiszabott csapást, kinek a számkivetettség, kinek a halál jut. Négy karakter (a honanya, a feleség, a szűz és a kurva) sajátos szemszögéből megvilágítva láttatja a háborút, érzelmi és racionális értelmezési síkokat ütköztetve, tiszta képet kapunk arról, aminek nem kellett volna megtörténnie, mégis elkerülhetetlennek bizonyult, mert az Istenek, fennkölt unalmukban, kockát vetettek, és így vagy úgy, de Trójának vesznie kellett.

A Maladype Bázison létrehozott műhely-előadás, tulajdonképpen, egy installáció. Egy iszonyú méretű konfliktus koncentrált megjelenítése pár négyzetméteren úgy, hogy annak valódi térfogata, asszociatív módon, a néző fantáziája által tágul. A végzet előszobájában vagyunk, hős(nő)ink mögött a leégett Trója, a visszafordíthatatlan, előttük megannyi változata a kilátástalanságnak. Ahogy Euripidész drámájának, Sartre és Illyés Gyula átdolgozásai által egyre inkább fellazul az idő egysége, Szabó K.István rendező átiratában teljesen feloldódik, és a történelem nagy olvasztótégelyéből kísértő hangok, képek által utal valami örök tűzre, megannyi füstölgő romra, mert a hiúság Helénája újabb, a pusztításban gyönyörködtető hadjáratokra sarkall, s nincs az a férfi aki ellenállna a csábításnak.

S a halál csendjében „Hangot csak a trójai nők adnak”.

2019. március 16., szombat 19:00 – Maladype Bázis

Következő eláradások: Március 17., 30., 31. 19:00

Játsszák: Huszárik Kata, Szilágyi Ágota, Tankó Erika, Varga Mária m.v. és Bödők Zsigmond

Zene: Ovidiu Iloc m.v.

Jelmez: Florina Bellinda Vasilatos m.v.

Rendező és játéktér: Szabó K. István m.v.