Május 10-én a fővárosi Metro Klubban ünnepeli második születésnapját a Ruby Harlem.

A zenekar, az amerikai soul, neo soul, R&B és gospel stílusok ötvözetében születő zenét képviselve mutatkozott be idén A Dal 2019 színpadán. Az elődöntőig menetelő formáció sokáig váratta a budapesti közönséget, és a rajongók először hallhatják élőben a Forró című slágerjüket. Két éve vannak együtt, de már a szakma és a közönség elismerését is kivívta magának a Ruby Harlem. Iván Szandra, a zenekar alapítója a bostoni Berklee College of Music zenei egyetemen került közelebb az afro-amerikai alapokon nyugvó zenei stílusokhoz, fellépett már Japánban, az Egyesült Államokban, Angliában, Olaszországba és Lengyelországban is, most pedig Budapest ikonikus szórakozóhelyén, a Metro Klubban ünnepeli zenekarával második születésnapjukat.

A Ruby Harlem 2017. május 10-én adta első koncertjét, majd számos fellépés után pontosan egy évvel később ismét színpadra álltak, ekkor döntöttek úgy, hogy ez a dátum lesz az együttes születésnapja. Ezúttal tehát már tudatosan készülnek az eseménye.

„A Metro Klubban hatalmas legendák szórakoztatták évtizedeken át a közönséget, híres zenekarok nőtték ki magukat innen, a falaknak pedig történelme van. Éppen ezért megtisztelő számunkra, hogy itt ünnepelhetjük ezt a számunkra fontos mérföldkövet. Rég zenéltünk már Budapesten, mert tudatosan a közösségi médiában építjük a karrierünket, tehát különleges alkalom lesz ez” – mondta Iván Szandra.

A zenész arról beszélt, a május 10-i koncertre új dalokkal is készülnek, de az érdeklődők itt hallhatják majd először élőben a Forró című slágert, amellyel A Dal 2019 című műsorban az élmezőnyben végeztek. Iván Szandra elmondta azt is, mozgalmasan és izgalmasan telt eddig ez az év, de még sok munka áll előttük.

„Két fordulót sikerült mennünk A Dalban, muzsikálhattunk a Fábry Showban és nagyon megtisztelő, hogy a Fonogram-díjat is elnyertük. Mindeközben folyamatos műhelymunka zajlik, készül a lemezünk. A Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Programjának keretein belül kétmillió forinttal támogatják a lemezkiadásunkat, ezen dolgozunk. A dalaink egyesével jelennek majd meg, a lemezt ősszel adjuk ki egyben. Most vesszük fel a számokat, és ezzel egy időben angol dalokat is írunk” – mesélte.

A Metro Club Theatre minden hétvégén a luxus varázsával átitatott környezetben, nyugati színvonalú hang- és fénytechnikával, kifogástalan kiszolgálással, mennyei italokkal, igazi ínyenc bistro food falatokkal és hatalmas tánctérrel várja a vendégeket.