Június 17-én a Žagar törzsi ritmusokat és a keleti zenék meditatív szellemiséget megidéző koncertjével startol a Müpa nyárindító fesztiválja, a Hey, June!

Őket követi majd a Mörk audiovizuális hullámvasútja, ahol Zentai Márkék legfrissebb albumához pszichedelikus vizuál is társul majd. Türelmetlenül várta már a közönség a Kistehén új lemezét is, ami végül év elején látott napvilágot, a Müpában pedig gospelkórussal és vendégzenészekkel kiegészülve hallható majd. Régi álma vált valóra Boggie-nak azzal, hogy a Müpa színpadán énekelhet: ennek megfelelően egyedi látvánnyal és különleges dalokkal készül a júniusi koncertre. A Hey, June! sorozat lezárásaként egy régi ismerőst köszönthetnek a nézők: a 30Y kocsmakoncertje költözik az egy estére vasúti restivé változó hangversenyterembe.

Hat év után megjelenő, legújabb lemezével, a Woods, Spirits & Sorcery című albummal a Zságer Balázs vezette Žagar zenekar ismét bebizonyítja, hogy bátran, megalkuvás nélkül járja az útját. A témaválasztás minden eddiginél szürreálisabb: a természet és a természetfeletti világának határán mozogva indián diablerók, trópusi rituálék, éneklő gombák és révülő tigrisek elevenednek meg, mindehhez Afrika és Dél-Amerika törzsi ritmusvilágát és a keleti zenék meditatív szellemiségét hívják segítségül. A június 17-i koncert különleges hangulatának megteremtésében olyan neves művészek lesznek a zenekar segítségére, mint Barabás Lőrinc, Gozlán Fatima, Ibro Fall és Bakai Márton.

Az utóbbi években a Mörk nemcsak a hazai könnyűzenei szcéna egyik meghatározó zenekarává nőtte ki magát, de nemzetközi porondon is szép sikereket tudhat maga mögött. A németországi Elbjazz Festival és a Leverkusener Jazzstage után pedig a Müpa Fesztivál Színházának színpadán is megmutatják magukat. A soul és funky elemeken alapuló hangzás és a mély tartalom a nagy elődöket idézi, a dalok eklektikus színezete azonban üdítően mai és modern hatást kelt. A zenei komplexitás, az improvizáció, a társadalmi, pszichológiai és hétköznapi témákat érintő dalszövegek mellett egyedi vizuális elemek és vendégzenészek teszik majd felejthetetlenné az estét. „Ez a koncert azért lesz különleges nekünk és a közönség számára is, mert egyetlen este leforgása alatt a Mörk eddigi teljes életútja hallható és látható lesz” – mesélte a Müpa Magazinban a zenekar. Június 18-án a 2018 októberében megjelent EP, a The Death of Mörk, és az áprilisban megjelent The Resurrection of Mörk mellett néhány ritkán játszott, ám most újrahangszerelt, szinte titkos dal is elhangzik majd.      

Hosszú szünet után idén jelentkezett új albummal a Kistehén zenekar is, melynek Bocsánat című korongja a hetedik a sorban. Annak ellenére pedig, hogy hűen követi az eddigi Kistehén-lemezeket, igazán egyikre sem hasonlít: önálló, szabad, kísérletező, műfajok határait feszegető mind zenében, mind szövegben. A lemez anyaga meglehetősen sűrű, mégsem lehet mosoly nélkül végighallgatni, hiszen humorral átszőtt, az abszurditás és az avantgárd jellemzi. A Bocsánat című album – amely a zenekar igazi közös produkciója Kollár-Klemencz László sajátos szövegeivel – egy rendhagyó előadás keretein belül mutatkozik be június 19-én a Müpában. A koncerten vendégelőadókkal és egy teljes gospel lánykórussal kiegészülve hallhatjuk az új, és a kultikus Kistehén-dalokat is.

Csemer Boglárka, vagyis Boggie nevét akkor ismerte meg a hazai közönség, amikor 2014-ben Parfüm című videóklipje bejárta a világot. Ám hiba lenne csak ez alapján bekategorizálni a lenyűgöző hangú énekes-dalszerzőt: rendkívüli sokoldalúságát mutatja, hogy számtalan műfajban otthonosan érzi magát. Több nyelven megszólaló dalaiban bátran keverednek a stílusok – pop, jazz, francia sanzon, klasszikus és világzene -, ám mégis jellemzően „boggie-san” szólalnak meg. Elbűvölő személyisége pedig csak hozzátesz a színpadi varázslathoz. Boggie nem titkolja, hogy a június 24-i koncerttel egy régi vágya teljesül, ennek megfelelően gőzerővel és külön erre az alkalomra megálmodott látványvilággal készül. „ Nekem ez a koncert egy ajándék. Öt éve álmodom a Hey, June!-ról. Aznap esete semmi mást nem akarok, csak egy remek koncertet adni, élvezni minden pillanatát és hatalmas élményt szerezni a közönségnek.”

A 30Y kocsmakoncertje 2015-ben pont a Müpában debütált, bár az akusztikus hangszerelés és a közvetlen hangú koncertek szinte összeforrtak már a zenekar nevével. A 2012-es Szentimentálé album egyszerre lett a 30Y saját akusztikus daloskönyve, és azok újragondolásának tárháza. A közönség számtalanszor hallhatta őket fesztiválokon vagy éppen utcazenélve, június 25-én pedig egy különös, képzeletbeli restiben szólalnak majd meg az ikonikus dalok Beck Zoli összetéveszthetetlen hangján. A vasútállomáshoz természetesen kalauz is dukál: Mucsi Zoltán vállalta magára azt az édes terhet, hogy a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben moderátorként és narrátorként irányítsa az estét.

A Hey, June! koncertjeiről bővebben: https://www.mupa.hu/programok/hey-june-2019

Ismerje meg az idei fellépőket tematikus Spotify lejátszási listánkon: https://open.spotify.com/playlist/1yu5nqqrx1gvUuA8BBOuJ9?si=8vD-gujpSuieRWkkG8TKqQ

Žagar - Shaman's Call - 2019. június 17. 20:00

Fesztivál Színház

Žagar: Zságer Balázs – ének, billentyűk, programozás; Zságer Varga Ákos – basszusgitár; Lázár Tibor – dob

Vendégek: Barabás Lőrinc – trombita; Ibro Fall – balafon, djembe, ütőhangszerek; Gozlán Fatima – ney, darbuka, djembe, ütőhangszerek; Bakai Márton – hegedű;  Bukky - ének

További információk: https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/zagar-shaman-s-call-2019-06-17_20-00-fesztivalszinhaz

Az esemény Facebook-oldala: https://www.facebook.com/events/346277645980322

The Life of Mörk - 2019. június 18. 20:00

Fesztivál Színház

Mörk: Zentai Márk – ének; Novai Gábor „Ňovan” – billentyűk; Szeifert Bálint „Jason” – basszusgitár, gitár; Szabó Dániel Ferenc – dobok

Közreműködők: Ávéd János – szaxofon; Ifj. Tóth Pisti – gitár

További információk: https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/the-life-of-mork-2019-06-18_20-00-fesztivalszinhaz

Az esemény Facebook-oldala: https://www.facebook.com/events/409455486288037

Kistehén - 2019. június 19. 20:00

Fesztivál Színház

Kistehén: Kollár-Klemencz László – ének, gitár; Sidó Attila – gitár; Vajdovich Árpád – basszusgitár; Jancsovics Máté – dob; Well András – billentyű

További információk: https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/kistehen-2019-06-19_20-00-fesztivalszinhaz

Az esemény Facebook-oldala: https://www.facebook.com/events/2367423856623640

Boggie - 2019. június 24. 20:00

Fesztivál Színház

Közreműködők: Antal Gábor – zongora; Szakonyi Milán – gitár; Simkó-Várnagy Mihály – elektromos cselló; Szabó Tamás – dob

További információk: https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/boggie-2019-06-24_20-00-fesztivalszinhaz

Az esemény Facebook-oldala: https://www.facebook.com/events/1293669787440942

30Y – Resti - 2019. június 25. 20:00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

30Y: Beck Zoltán – gitár, ének; Beck László – dob, vokál; Sárközy Zoltán - billentyűk, vokál; Varga Ádám – basszusgitár, vokál

További információk: https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/30y-resti-2019-06-25_20-00-bbnh

Az esemény Facebook-oldala: https://www.facebook.com/events/526675481176596