Időpont: 
2014. március 21. 0:00 - 2014. április 6. 0:00

Sok-sok programmal, a közkedvelt régi helyszínek mellett új művészeti színtereket is bevonó, széles közönségérdeklődésre számító kínálattal jelentkezik 2014-ben a Budapesti Tavaszi Fesztivál. A folyamatosan bővülő programban fantasztikus énekesekkel, operaritkaságokkal, kivételes kisugárzású előadóművészekkel és mágikus erejű táncelőadásokkal találkozhatnak. A fesztiválattrakciókra már most érdemes jegyet váltani.

Időpont: 
2014. február 12. 0:00 - 2014. április 4. 0:00

Borsos Róbert egyéni kiállítása, sörös dobozai és videói. Röviden így lehetne összefoglalni a Molnár Ani Galéria új kiállítását - Élni így is lehet - Borsos tömör, de annál többet ígérő hangvételében. A hangsúly ugyanis éppen a nézőpontot, mint olyat állítja fókuszba: mi a norma, mihez viszonyítva ítélünk meg bármit, ami – többnyire láthatatlan módon – része mindennapi életünknek.

Időpont: 
2014. március 14. 0:00

A Tündérország című album megjelenését követően Koncz Zsuzsa – a hazai énekesnők körében egyedülállóan – kilenc elsöprő sikerű sportcsarnokbeli koncert után, tizedszer is az Aréna színpadára lép 2014. március 14-én.

Időpont: 
2014. február 1. 0:00 - 2014. május 25. 0:00

A Magyar Nemzeti Galéria, folytatva a magyar művészet meghatározó alakjait feldolgozó sorozatát, 2014-ben a modern magyar művészet, az avantgárd egyik legjelentősebb alakjának, Bálint Endrének rendez kiállítást. A művész születésének 100. évfordulója alkalmat ad arra, hogy egy átfogó életmű-kiállítással idézzük fel munkásságát.

Jegyár: 
1200Ft/ felnőtt; 800 Ft/diák, nyugdíjas, Terézvárosi lakosoknak
Időpont: 
2014. március 25. 18:00

Indonézia hihetetlenül gazdag zene- és táncvilágából kapunk ízelítőt a műsorban. A program Bali és Jáva szigetéről származó szóló, páros és csoportos táncokból áll. Egy-két tánc közben, valamint a táncok között a Surya Kencana ’A’ zenakar jóvoltából élő, jávai gamelán zene hallható.

Pályázati felhívás középiskoláknak színházpedagógiai programban való részvételre. „Azt hiszed, hogy átlátszó. Belelátsz, és akkor meglátod – a láthatatlan látható.Ez egy kilátó, a falak felett átlátó, az átlátszót is meglátó.Előttünk, hogy láttassunk, hogy amit szeretnél, kilátóról láthasd, átláthass és beleláthass, legyen az is átlátszó – ahol a láthatatlan láthatóvá válik.”

Oldalak